Index Vakbarát Hírportál

Minirobotokkal nyomtathatunk majd házat

2014. június 29., vasárnap 08:45

Bár a 3D nyomtatás igazi áttörése még várat magára, néhány havonta újabb ígéretes ötletekkel állnak elő feltalálók a világ minden tájáról. Ezúttal Saša Jokić és Petr Novikov építettek olyan minirobotokat, amelyek reményeik szerint az építőipart forradalmasítják majd.

Épületek 3D nyomtatására képes robotokat korábban is láthattunk már, de ezek általában nagyobbak voltak, mint maga az épület, amelyet létrehoztak. Jokić és Novikov azért tartja hosszú távon működőképesebbnek az új megoldást, mert a robotjaik kifejezetten kis méretűek. Ez azért lehetséges, mert az ő megközelítésük nem arra alapul, hogy egyetlen gépnek kell az egész folyamatot végigvinni, hanem az egyes részfeladatokat külön robotok végzik, akár a hagyományos építkezés esetében a specializált alvállalkozók.

A Minibuilders névre keresztelt robotcsapat legnagyobb tagja sűrített levegő segítségével, csöveken adagolja a folyékony, szintetikus márványt. Egy robot, amely képes követni az építész által felrajzolt vonalakat, lerakja az első 20 réteget, a kisebb robotok pedig ezen az alapon haladva építik fel a falakat. A speciális építőanyag elég erős ahhoz, hogy tetők és más vízszintes struktúrák is készülhessenek belőle.

Ennek a módszernek a gyengéje az lenne, hogy a rétegek mind ugyanabból az irányból kerülnek fel, így a nagyobb nyomást nem bírnák. Ezt orvosolja egy újabb építőrobot, amelyik oldalirányból erősíti meg a társai által felhúzott falakat. A feltalálók szerint az egész módszer lényege éppen ez a csapatmunka, amely nem csak azt teszi lehetővé, hogy kisebb gépek rugalmasabban és költséghatékonyabban dolgozzanak, hanem bővíthetővé is teszi a rendszert. Így a későbbiekben – ha az eljárás sikeresnek bizonyul – tetszőleges számú, további speciális funkciót ellátó robot adható hozzá, amelyek például a ház szigeteléséért vagy vakolásáért felelnek majd.

Rovatok