Index Vakbarát Hírportál

Hihetetlen, de még mindig tud hová nőni a Facebook

2014. július 24., csütörtök 14:18

A Facebook közzétette legfrissebb, 2014 második negyedévéről szóló pénzügyi beszámolóját. Az eredmények elsöprőek, a számok messze meghaladják az elemzői várakozásokat, nem is beszélve azokról a jóslatokról, amelyek már évek óta azzal riogatnak, hogy a Facebook éppen most jut túl a csúcson, és kezdődik az összeomlás.

A befektetők szempontjából a legfontosabb számok a bevételek és a kiadások. A cég bevétele 2,9 milliárd dollárra nőtt (tavaly ilyenkor 1,8 milliárd volt), a három hónapos összkiadás 1,5 milliárd volt (egy éve 1,2). Miközben a bevétel csaknem a kétharmadával nőtt, a kiadás csak 21%-ot emelkedett, és ez bizony jót jelent: a nyereség a tavalyi 560 millió után most 1,39 milliárd lett, azaz csaknem a két és félszeresére ugrott. A tőzsde ennek megfelelően pozitívan reagált a számokra, a Facebook részvényárfolyama 76 dollárig emelkedett, ilyen magasan még sohasem volt a cég 2012. májusi tőzsdére lépése óta. Sőt, néhány órára a tőzsdei bevezetéskori nyitóárfolyam dupláját is megütötte.

A közösségi oldal forgalmának oroszlánrészét továbbra is a reklámok adják: 2,67 milliárd volt a hirdetési bevétel, emellé az a 234 millió, ami a fizetős facebookos alkalmazások tranzakcióiból esett le jutalék formájában, igazán aprópénz. És egyre kevésbé érdekes, másfél éve gyakorlatilag ugyanannyi, miközben a reklámpénz megduplázódott. Bár a felhasználóknak már csak a kisebbsége érkezik Észak-Amerikából és Európából (az 1,3 milliárdból 200, illetve 300 millió), a bevételt továbbra is ők hozzák, több mint 2,1 milliárd dollárt termeltek a Facebooknak hirdetések nézegetésével.

Bár folyton felröppennek hírek és kétes eredetű felmérések arról, hogy az oldal látogatószáma elkezdett csökkenni, a hivatalos számok nem ezt mutatják. Egy negyedév alatt 41 millióval nőtt a havonta legalább egyszer bejelentkezők száma, és még a telítettnek tűnő európai és amerikai piacokon is sikerült 2-3 millió új felhasználót behozni valahonnan.

Az igazán megdöbbentő számokat a mobilos platform hozta. A kizárólag mobilról facebookozók száma elérte a 399 milliót (egy év alatt megduplázódott). A mobilokon megjelenő hirdetések bevétele a cég teljes forgalmának 62 százalékát, vagyis majdnem a kétharmadát adta. Ami ahhoz képest, hogy két éve ez a szám pontosan nulla volt, egészen észvesztő növekedés. A Business Insider grafikonja mutatja meg a leglátványosabban, hogy mennyire a mobilos reklámbiznisz viszi a hátán a Facebookot: éppen két éve, vagyis amióta elkezdtek mobilra is hirdetéseket tenni, stagnál minden más üzletág, ami pénzt termel a Facebooknak.

A cégvezetés sajtótájékoztatót is tartott a jelentés nyilvánosságra hozása után, ahol Mark Zuckerberg további részleteket osztott meg a cég sikertörténetéből:

Rovatok