Index Vakbarát Hírportál

Az OK Cupid is kísérletezett a felhasználókkal

2014. július 29., kedd 16:24

Nemcsak a Facebook kísérletezett a felhasználókkal, hanem az OK Cupid nevű amerikai randioldal is. A Facebook aránylag azért ártatlan newsfeed-manipulálós kísérleténél kicsit komolyabban beavatkoztak a felhasználók életébe. A BBC azt írja,

olyan embereknek mondták, hogy az érdeklődési körük alapján összeillenek, akikben valójában egyáltalán nem is volt semmi közös.

Az szerették volna kideríteni, hogy a hazugság után a felhasználók jobban megszeretik-e egymást.   

Az OK Cupidon ki kell tölteni egy kérdőívet, ami aztán egy algoritmussal megállapítja, két ember hány százalékban passzol. Ezeket a számokat változtatták meg a felhasználók egy kis százalékánál. 30 százalékos egyezésre mondták, hogy 90 százalékig passzolnak.

Az lett a kísérlet eredménye, hogy a felhasználók nemcsak gyakrabban léptek kapcsolatba a jobban hozzájuk illőnek gondolt emberekkel, de utána jobban is érezték magukat velük.

Amikor azt mondtuk két embernek, hogy összeillenek, úgy is viselkedtek, mintha összeillettek volna.

Végeztek egy másik kísérletet is, ez a képekről és a szövegekről szólt, és az a nem túl meglepő eredmény született, hogy alig számít, milyen szöveg szerepel valakinek a profiljában, viszont a kép sokat számít.

Azt mondják, szerintük nem helytelen a kísérletezés, és ha valaki felmegy az internetre, úgyis kísérletezni fognak rajta, valószínűleg egyszerre több százan.

Senkinek nincs évszázados tapasztalat a weblapkészítésben. A legtöbb ötlet rossz, néhány jó, de még a jókat is jobbá lehet tenni. Ennek módja a kísérletezés

– mondja az OK Cupid a BBC cikkében.

Rovatok