Index Vakbarát Hírportál

Microsoft-felhőbe ment a Debreceni Egyetem

2014. szeptember 9., kedd 09:23

A Microsoft bejelentette, hogy – egyébként a kormány és a cég stratégiai megállapodásának megfelelően– a Debreceni Egyetemen harmincezer diáknak biztosítanak felhőalapú technológiára alapozva emailt, belső intézményi címet 50 gigabájtos tárhellyel és 1 terabájtos személyes tárhelyet. 

Az egyetem automatikusan hozzáfér az Office 365 számos egyéb szolgáltatásához, mint például az oktatás során használható elektronikus dokumentum-megosztó, videokonferencia és online közös munka lehetőségéhez.  A Microsoft szakemberei képzéseket tartanak majd az egyetemen, így a hallgatók ingyenesen megtanulhatják a most bevezetett technológiák használatát.

A rendszer bevezetését és üzemeltetését az egyetem lényegi beruházás nélkül tudta megvalósítani, mert az annak az 52 milliárd forint értékű támogatásnak a része, amelyről 2012-ben állapodott meg Magyarország kormánya és a Microsoft Magyarország. 

Ez jól hangzik, de az IT Café korábbi cikkéből kiderül, hogy a Microsoft ezt a technológiát valójában globálisan ingyen biztosítja az oktatási intézményeknek, így ennek forintosítása inkább pr-fogásnak tűnik.

Rovatok