Index Vakbarát Hírportál

Tényleg megépülhet a Vasember szupervonata

2014. december 23., kedd 14:29

Egy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz a Tesla- és Spacex-vezér Elon Musk legutóbbi képtelen ötlete. Az igazi Vasember először még tavaly júniusban beszélt a Hyperloop fantázianevű szupervonatról, amelyet a Hyperloop Transportation Technologies (HTT) nevű cég szeretne megépíteni. Most a terveket dolgozták ki, de már jövőre belekezdenének egy prototípus építésébe.

A Hyperloop az USA nagyvárosait föld alatti csövekkel kötné össze, amelyekben légnyomással hajtott kapszulavonatok lebegnének óránként 800 mérföldes (1300 kilométeres) sebességgel. A HTT a tervek kidolgozásához olyan cégek mérnökeit hívta segítségül, mint a Boeing, az Airbus vagy a Spacex. A szakemberek mind ingyen, a szabadidejükben dolgoznak a projekten, tőzsdei részvényekért cserébe. Rajtuk kívül a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i kampuszának hallgatói vesznek még részt a munkában, amelyet a Jumpstartfund nevű befektetőcég finanszíroz.

Egyelőre az útvonalakat, az állomásokat és magukat a kapszulákat dolgozták ki. A legnagyobb megoldandó feladat a kapszulák mozgatása a vákumcsövekben. Musk eredeti, sűrített levegős elképzelése helyett a HTT csapata inkább valamilyen mágneses megoldásban gondolkozik.

Ha jövőre valóban elkészülne a prototípus, a tervek szerint egy évtizeden belül eljutnának a végleges termékhez is. Ez az első szakaszra vonatkozik, amely Los Angelest és San Franciscót kötné össze, és 7-16 milliárd dollárba (2-4 billió forintba) kerülne. A végső cél, az országos hálózat azért még biztosan odébb van.

Rovatok