Index Vakbarát Hírportál

Mit adtak nekünk a 3d nyomtatók? Repülőgép-hajtóművet!

2015. február 26., csütörtök 10:44

Ausztrál kutatóknak sikerült elkészíteniük a világ első, 3d nyomtatóval készült repülőgép-hajtóművét. Ez olyan áttörést jelent, ami forradalmasíthatja a repülőgépgyártást. Az egy évig tartó kutatást Xinhua Wu professzor, a Monash Egyetem gyártási igazgatója vezette, az Amaero Engineering támogatásával.

A fejlesztőket azzal bízták meg, hogy készítsenek nyomtatott másolatot a francia gyártmányú Safran repülőgép gázturbinás hajtóműveiről. A Monash olyan nyomtatókat használt a gyártáshoz, amik egy nagyon vékony fémporréteggel vonják be az alaplapot. Ezután lézerrel formálták meg a szükséges alkatrészeket egy számítógéppel generált vázlat alapján. A folyamatot addig ismételték, amíg a kérdéses alkatrész el nem készült.

A Monash kutatóit a CSIRO és a Deakin Egyetem támogatta a fejlesztésben; a két nyomtatott hajtóművet az avaloni repülőnapon is kiállították.

A technológia után már most több gyártó érdeklődik, és nemcsak az olyan repülőgépgyártók, mint az Airbus és a Boeing, hanem a védelmi technológiával foglalkozó Raytheon is. A gyártókat azért érdeklik a nyomtatható alkatrészek, mivel ezek csökkenthetik a gyártás idejét, könnyebb alkatrészeket használhatnak, és csökkenthetik a költségeket is.

Bel Batagol, az Amaero Engineering munkatársa szerint a projekt életképességét a sikere igazolta, és ez a siker jelentős szerződéseket hozhat a repülőgépgyártással foglalkozó cégektől. Batagol úgy látja, az új eljárás komoly áttörést jelent, mivel máig senkinek sem sikerült kizárólag nyomtatott alkatrészekből összeállítania egy repülőgép-hajtóművet.

Rovatok