Index Vakbarát Hírportál

Robbanás semmisítette meg a csatahajót

2015. március 13., péntek 12:49

Víz alatti robbanás semmisítette meg több mint 70 évvel ezelőtt a közelmúltban megtalált Muszasi japán csatahajót – közölték szakemberek a Sibuyan-tenger mélyén talált, nagy területen szétszóródott hajóroncsok alapján.

Az ezer méter mélyen a tengerfenéken fekvő hajóroncsra Paul Allen, a Microsoft társalapítója kutatásai során bukkantak rá február közepén egy távirányítású szonda segítségével. Az amerikai haditengerészet által elsüllyesztett hajó, minden idők egyik legnagyobb és legmodernebb csatahajója volt – írja az MTI.

A szonda által végzett feltárások és részletes felvételek alapján a szakemberek pénteken közölték, hogy a Muszasit legalább egy robbanás érte, amikor elsüllyedt. A Muszasi 1944. október 29-én, a leytei csatában süllyedt el a Sibuyan-tengeren, 2399 emberrel a fedélzetén. Amikor utoljára láttak, elsüllyedőben a tengerben, még egyben volt a hajó.

„A hajóroncs nagyon súlyosan sérült. Úgy tűnik legalább egy, ha nem kettő lőszerraktár-robbanás érte, amely valószínűleg letépte az orrát, a farát és a teljes középső részt” – közölte David Mearns, a Muszasi kutatócsoport tagja.

A roncsok körülbelül egy 800x500 négyzetméteres térségben szóródtak szét. A felvételeken látszik a hajóorrban ütött rés, amelyet egy amerikai torpedótámadás okozhatott a Muszasi elmerülése előtt. Megtalálták a leszakadt propellert, a letépett lövegtornyokat és katapultokat. A far felborulva hever a tenger mélyén.

Az 1942-ben épült csatahajó, amelyet akkoron elsüllyeszthetetlennek tartottak, a legnagyobb és legkorszerűbb hadihajó volt a világon. A második világháború legnagyobb tengeri ütközetének tartott leytei csatában az amerikai haditengerészet ausztrál hadihajókkal együtt legyőzte a japánokat. A csatában megsérült a Muszasi testvérhajója, a Jamato is, amelyet fél évvel később, útban Okinava felé elsüllyesztett az amerikai haditengerészet.

Rovatok