Index Vakbarát Hírportál

Náci mellbimbót gyűlölni nem oké

2015. március 17., kedd 15:34

A Facebook bejelentette, hogy frissítették a tartalomközlés módját és minőségét meghatározó közösségi alapelveiket, és egyértelműbbé tették a meztelenségre, a gyűlöletbeszédre, a megfélemlítésre és a zaklatásra vonatkozó előírásokat is. A Facebook kiemelte, hogy ezek nem alapvető változások, csak rendszerezettebbé tették a már eddig is érvényes szabályokat.

A fő fejezeteiben a biztonságról, a megfelelő viselkedésről, a magánélet védelméről, illetve a szellemi tulajdonjogok tiszteletben tartásáról szóló szöveg változásai közül a meztelenséget tárgyaló rész kapta a legnagyobb figyelmet. Ez érthető: a korábbi szöveg meglehetősen vázlatos és homályos volt. Mivel a szabályok nem voltak világosak, sok felhasználó sérelmezte, hogy a közösségi oldal eltérően és következetlenül ítél meg hasonló tartalmakat.

Az új szabályozás igyekszik világosan és részletesen fogalmazni. Ezek szerint

nemi szervek, teljesen fedetlen fenék és női mell képe nem tölthető fel

– bár ez utóbbinál csak akkor érvényes a tiltás, ha a mellbimbó is látszik.

Mivel többször belefutottak már ilyen botrányba, a Facebook összeállított egy listát a kivételekről is: ezek szerint a mellbimbó is megjelenhet, ha szoptató nő van a képen, ha mellműtéttel kapcsolatos az ábrázolás, illetve ha művészeti alkotásról (festményről vagy szoborról) készült a kép. Viszont tilos a nemi aktusokat mutató tartalmat megosztani, és

az aktusról túlzott részletességgel megírt beszámolót

sem szabad posztolni.

A Facebook a másik szekcióban részletezte, hogy a szadizmus ábrázolása vagy ennek propagálása sem kerülhet fel, és törlik a gyűlöletbeszédet tartalmazó szöveget, képet vagy videót is. Ide tartozik, ha például valaki más emberek ellen uszít, azok faji, etnikai, nemzeti, vallási, szexuális orientációja, nemi identitása vagy fogyatékossága miatt. Ugyanakkor a fentiekkel humorosan, szatirikusan vagy elemzés formájában lehet foglalkozni.

Világosabbá tették azt a részt is, amelyben a valódi személyazonosság kötelező megadásáról van szó. Röviden: csak az használhatja a Facebookot, aki beazonosíthatóan regisztrál. Ugyanitt részletezték azt is, hogy milyen esetekben adnak helyet a hatóságoktól érkező adatkéréseknek.

Rovatok