Index Vakbarát Hírportál

Az Intel beveszi a tévét is

2015. augusztus 20., csütörtök 08:06

„És mit fejlesztenél te?” – szegezte nekem a kérdést Brian Krzanich, az Intel elnök-vezérigazgatója kedd délelőtt a San Franciscó-i Moscone Centerben. Nagyon fontosnak éreztem volna magam, ha ez egy magánbeszélgetésen történik, de velem együtt több ezer újságíró és ágazati szakember is megkapta a kérdést, az ugyanis a cég éves szakmai gyűlésén, az Intel Development Forum (IDF) nyitó előadásán hangzott el.

A tak éve

Az egész IDF erről szól: mit fejlesztene bárki, akinek van ötlete és affinitása ahhoz, hogy egy csipgyártó cég kütyüit használja kiindulási alapként. A rendezvény mottója is „developed by you”, és már az utcán bele lehet botlani Intel-pólós emberekbe, akik papírból kihajtogatható virtuálisvalóság-féleséget osztogatnak a járókelőknek. Mivel az IDF-ről nem volt még sok tapasztalatom és a csipgyártás nem a legszexibb téma, volt egy olyan prekoncepcióm, hogy a megnyitón öltönyben kiáll majd egy unalmas alak, és azt mondja, „képzeljék, eddig csak csillióbillió tranzisztort tudtunk rásuvasztani egy picike lapkára, de most már billiócsilliót tudunk egy még kisebbre”. Az, hogy nagyot tévedtem, már akkor kiderült, amikor a színpadon egy BMX-es fickó átugratta a rezignáltan álló – és még csak nem is öltönyös – Krzanichot. De ne szaladjunk ennyire előre.

Bridging the physical and digital world. This BMX stunt bike shows the potential of Intel Curie with sensor technology harnessing motion data analytics in order to measure trick metrics http://intel.ly/1NE3FL2

Posted by Intel on Tuesday, August 18, 2015

Rögtön a keynote előtt messziről pici drónok röptetik körbe a közönség fölött műanyag gömbökbe zárt I, D és F betűket, aztán megjön Krzanich, és megadja az alaphangot a fentebb említett kérdéssel. A CEO szerint soha nem volt még ennyi lehetőség a fejlesztők előtt, és ezt alátámasztandó elindít egy montázst, amiben startupperek örültek. Például annak, hogy az Intel tavaly bemutatott Edison minipécéjének köszönhetően baromi gyorsan tudnak kipróbálni új ötleteket, akár egy nap alatt eljutva a homályos koncepciótól a megvalósításig.

Aztán az előadás nagyrészt ilyen kipróbált ötletekből áll. Az Intel processzorgyártására szokták mondani a „tik-tak” fejlődési modellt: jön egy új, a korábbinál kisebb nanométeres, vagyis nagyobb tranzisztorsűrűséget lehetővé tevő gyártástechnológia (tik), aztán a következő fejlődési ciklusban kihoznak ebből mindent (tak), mielőtt továbblépnének a következő szintre. Krzanich előadásán azt éreztem, hogy ezt akár az IDF-ekre is lehet alkalmazni: most éppen „tak” van: a bemutatott termékek és elgondolások alapja nagyrészt a tavalyi IDF-en debütált, idén főleg az látható, mire jutottak velük a fejlesztők.

Tükröm, trükköm, mondd meg nékem

Sokszor elhangzik például a RealSense neve. A cég szenzoros kamerarendszerét már a tavalyi CES-en és IDF-en megismerhettük, de mostanra ért be több fejlesztés, és nagyjából az történt, ami korábban a Microsoft Kinectjével: kívülről jött emberek kitaláltak mindenféle vad alkalmazási lehetőséget, egymást érik az izgalmas koncepciók, de persze mindig kérdés, hogy mikor lesz ezekből tömegtermék. A Savioke robotlakájából, a Relayből például valószínűleg nem hamar, bár a legfontosabbra már képes: akadályok között is végiggurul, és odaviszi a fotelban tespedő júzernek a hideg sört.

Eggyel hasznosabbnak tűnik a Memomi próbafülkékbe szánt, lenyűgöző kijelzője, amit kísérleti jelleggel már használnak egy friscói plázában. Úgy néz ki, mint egy tükör, de ugyanakkor gesztusvezérelt kijelző is, amin egy mozdulattal átszínezhetjük a felvett ruhánkat, és rögtön megnézhetjük, hogy a piros vagy a mályvaszín áll jobban – vagy ha nem tudjuk, elküldhetjük a kijelzőről a képet valakinek, tanácsot kérve. A nők imádni fogják.

Ennél is hasznosabb a Nabival együttműködésben készült bluetoothos okoscsat, amit gyerekhordozókban akarnak alkalmazni, és már idén kapható lesz 50 dollár alatti áron. A csat riasztja a szülőt, ha a gyerektől túlságosan eltávolodna, így elkerülhetők a tűző napon kocsiban hagyós balesetek. A csatot demózó bébi kiakasztja a cukiságmétert, de ebben a blokkban a show-t végül az említett BMX-bajnok lopja el, aki nyaktörő kunsztokat mutat be a színpadon. A bicikli mozgását egy, az Intel Curie kódnevű viselhetőtechnológia-rendszerére épülő alkalmazás figyeli, és videobíróként azonnal kiírja egy kijelzőre, hogy a bajnok hány fokos fordulatokat tett, milyen szögben emelte meg a bringa elejét, és így tovább. Elég meggyőző. Aztán átugorja az elnök-vezérigazgatót, mert miért ne.

Reality fejlesztőkkel

Az előadás fő csapásiránya tehát a dolgok internete. A néhány napja piacra dobott újgenerációs Intel-processzor, a Skylake csak említést kap, és a július végén nyilvánosságra hozott, a hagyományos NAND-nál állítólag ezerszer gyorsabb szupermemóriát, a 3D Xpointot is csak röviden méltatja Krzanich. A műsoridőből ugyanis még a különféle partnerségek kapnak nagyobb szeletet, ami szintén a „mindenki fejlesszen Intel-kütyükkel pöpec cuccokat” mondanivalóba passzol.

A RealSense például támogatni fogja az iOS-t, a Linuxot, az Androidot, illetve olyan videojátékos motorokat, mint a Unity és az Unreal Engine, hogy megkönnyítsék a reménybeli fejlesztők dolgát. Sőt, a Twitch is kap RealSense-támogatást, hogy az alfagémerek lagmentesen pózolhassanak videolejátszó ablakunk sarkában. A játékpiac most egyébként is kiemelt helyen van Intelnél: a cég több virtuálisvalóság-rendszer és más immerzív megoldás mellé odaállt, a 2015-ös TwitchConnak (népszerű videojátékos videócsatornák köré szervezett rendezvény) pedig konkrétan a főszponzora lett.

Az Intel az okosórapiacon is ott akar lenni, ezért összecimbizett a Fossillel és a Basisszel, amiből már konkrét termékek is születtek. Ezzel szemben még csak formálódó koncepció az együttműködés a Google tér- és mozgásérzékelős projektjével, a Project Tangóval. Mégis ebből esik le az előadás leglenyűgözőbb kütyüje, a RealSense-es okostelefon prototípusa. A telefont bemutató alkalmazott lassan végighúzza a mobilt a színpadon berendezett szobasarok fölött, mire az 3D-ben beszkenneli az egészet, fél percig sem tart a mutatvány. Megvalósult sci-fi az egész úgy, ahogy van, koppannak is az állak a padlón, és felzúg a taps.

Intel RealSense a project Tango demo IDF 2015

A bombameglepetés a végére marad: megjelenik a színpadon Mark Burnett produceristen, aki olyan tévéműsorokat indított útjára, mint a Survivor, a Voice vagy az Okosabb vagy, mint egy ötödikes? Szokatlan vendég ő egy hardcore techexpón, de Krzanich megmagyarázza. Az Intel tavaly rendezett egy startupversenyt, hogy fellendítse a fejlesztői kedvet, ezt meg is nyerte a Nixie nevű csuklóra pattintható drón, és kapott félmillió dollárt. A következő verseny kicsit nagyobb pályán játszik: tévés reality formájában, 2016 első félévében. Az America's Greatest Makersre már lehet is jelentkezni október elejéig, a műsor a beválogatott indulók viszontagságait követi majd végig, és nyilván párszor elhangzik majd benne az Intel neve. Ja, és a nyertes ezúttal egymilliót kap.

Valamiért nem itt fejezik be, hanem egy kicsit debil showelemmel engedik el a közönséget. Tavaly nagy sikerük volt a 3D-nyomtatott alkatrészekből és persze Intel-architektúrából összerakott robotpókoknak. Most készült hozzájuk egy sokkal nagyobb (és sokkal ijesztőbb) pókszörny – bejön a színpadra, és a kicsikkel együtt elkezd ormótlanul billegni az Uptown Funkra. Ahogy Jimmy Fallon mondta a műsorában erre a produkcióra: a világvége mókás lesz. Később a kiállítótérben közelről is meg tudom csodálni szörnyet; már a kijelzője sem áll jól, ilyenek szokták filmekben elindítani a harmadik világháborút. És ezzel meg is kapom a választ Krzanich kérdésére: én ezek ellen fejlesztenék valamilyen gépet, amíg nem késő.

Pókrobotok az IDF-en

Rovatok