Index Vakbarát Hírportál

Kitalálja a Gmail, mit akarunk válaszolni

2015. november 4., szerda 11:21

A kolozsvári származású szoftverfejlesztő, Miklós Bálint jelentette be kedden a Google hivatalos blogján, hogy a beérkező levelek menedzselését segítő Inbox alkalmazás új funkcióval bővül a héten: a vállalat mesterséges neurális hálózatára támaszkodva lehetőség lesz arra, hogy a szoftver automatikus válaszokat írjon a beérkező levelekre.

A Smart Reply nevű technológia fejlesztése még igen korai fázisban van, jelenleg annyit tud, hogy 3-6 szavas válaszokat ír a levél tartalmának elemzése után, majd a felhasználó ezt jóváhagyhatja, illetve szerkesztheti.Az is korlát, hogy a hálózat természetesen nem tudja megjósolni, hogy pontosan milyen jellegű választ is akarunk írni, így három lehetőséget kínál fel. Egyszerre két üzemmód működik a háttérben: az egyik értelmezi a levél szövegét, a másik létrehozza a válaszokat.

Az egyik fejlesztő elmondta a Wirednek, hogy az LSTM-re (long short-term-memory) épülő neurális hálózatot használnak, mely nagyjából úgy működik, mint az emberi memória. 

A technológia alapjait bemutató tudományos közleményt az év elején jelentették meg a kutatók, de a részletek iránt érdeklődőknek Greg Corrado, a vezető kutató készített egy rövid összefoglalót a hivatalos blogon is.

Rovatok