Index Vakbarát Hírportál

Gigabites ingyenwifi árasztja el New Yorkot

2015. december 29., kedd 13:01

A telefonfülkék helyére nagy sebességű hotspotokat, két 55 colos kijelzőből álló reklámtáblát, és usb mobiltöltőket tesznek New York utcáira, hogy megfelelően kiszolgálják a városlakók mai igényeit.

Most épp csak felhúzták az első ilyen hotspotot, hiszen azt ígérték, hogy 2015-ben elkezdik a hálózat kiépítését. Júliusig ötszáz hotspot készül el az összesen 7500-ból.

Nemcsak az építkezés lassúsága miatt lehet kritizálni a projektet. Azt tervezték, hogy bluetooth modulokat raknak reklámtáblák mögé, és ezekkel nyomon lehetett volna követni az arra elhaladó járókelőket. Amikor ez kiderült, elvetették ezt a tervet. A helyi újságok azt is kiderítették, hogy Brooklyn külső területein és Bronxban, ahol a szegényebbek laknak, tizedakkora lesz a hotspotok sebessége, mint a gazdag Manhattanben.

A város vezetése szerint a következő 12 évben 500 millió dollárt hirdetési bevételt hoznak majd a digitális reklámtáblák.

Rovatok