Index Vakbarát Hírportál

Kirepült az izraeli Öszvér

2016. január 6., szerda 16:05

Az izraeli légierő autonóm drónja, az AirMule először végzett önálló próbarepülést.

A jármű 2015-ben komolyan megrongálódott, a javítása hónapokig tartott. Ez késleltette az ütemtervet, de lehetővé tette a fejlesztőknek, hogy további fejlesztéseket végezzenek a járművön. Ezzel együtt megkezdték a repülési teszteket az Izraeli Repülésügyi Hatóság felügyeletével.

A friss sajtóközlemény szerint az AirMule december 30-án hajtotta végre az első önálló repülési tesztjét, Megiddo légterében.

Az izraeli légierő autonóm drónjának repülési tesztje

A tervek szerint az AirMule-t rakományszállításra használnák – valószínűleg innen ered a név, a mule ugyanis öszvért jelent –, illetve felderítésre, mert nehezebben belátható, például erdős-mocsaras területek feltérképezésére kiválóan alkalmas. 

A Nemzetközi Rakétatechnológiai Ellenőrzési Rendszer (MTCR) már megkezdte az eszköz egy variánsának, a Kormoránnak a felülvizsgálatát. Ezeket a modelleket exportra szánják.

Rovatok