Index Vakbarát Hírportál

A Google visszavenné az uralmat a Nexusok felett

2016. február 3., szerda 09:13

A Google úgy döntött, hogy átveszi az irányítást a Nexus mobilok felett. Egészen mostanáig a cég eléggé szabadjára engedte partnereit, azok többek között rátehették logóikat is a Nexusokra. Így is tett a Motorola, az LG és a Samsung is, amikor kapcsolatban álltak a céggel.

Ez mostantól nem így lesz, a Google nagyjából azt a stratégiát szeretné követni, mint a Pixeleknél. Ezeknél ugye az helyzet, hogy a gyártók szállítják az alkatrészeket, még össze is szerelik a laptopokat, de semmilyen cégjelzés nem lehet rajtuk.

A Google következő partnere a HTC lenne, velük tárgyalnak a következő Nexus-mobil gyártásáról. A tervek azonban változhatnak, mert a HTC vezetésében zavart okoztak a Google lépései.

Érdekes csavar, a HTC előtte főleg beszállítóként volt ismert, a HP-nak és a Palmnak gyártottak alkatrészetek. A Google tette nemzetközileg is ismertté azzal, hogy rájuk bízta az első Nexus mobil gyártását.

Rovatok