Index Vakbarát Hírportál

Bemutatták a XXI. század új szuperfegyveréről készült rajzot

2016. február 26., péntek 20:04

Az Amerikai Légierő bemutatta a B-21 munkanevű lopakodó bombázójáról készült első hivatalos tervrajzot, írta a CNN. Technikai részletek még nem ismertek, de az már ebből a felvételből is látszik, hogy az új gép elődjénél, a B-2 Spiritnél is vékonyabb, áramvonalasabb, kicsit egy bumerángra hasonlít.

A repülőnek egyelőre nincs neve, a hadsereg megkérte a légierőnél szolgáló pilótákat, hogy adjanak ötleteket, a döntést ősszel tervezik majd bejelenteni. A nemi egyenlőség jegyében akár női névre is keresztelhetik majd a gépet. 

A tervek szerint ez egy olyan repülő lesz, amihez fogható csúcstechnológiájú harceszközt még nem látott a világ, ezért szinte biztosra vehető, hogy máris sokan próbálják ellopni a terveket. A B-21-et a Northrop Grumman nevű amerikai cég fejleszti, a Pentagon 2020 környékén szeretné élesben tesztelni. 

Rovatok