Index Vakbarát Hírportál

Blokkolták a WhatsAppot Brazíliában

2016. május 2., hétfő 21:38

Kevesebb mint fél év alatt másodjára blokkolták a WhatsAppot Brazíliában, amiért nem volt hajlandó adatokat szolgáltatni bűnügyi nyomozásokhoz, írja az MTI.

Az alkalmazást hétfő délután, egy Marcel Montalvo nevű bíró döntése nyomán, 72 órára blokkolták az egész országban. Úgy tudni, azokat a szolgáltatókat, amelyek nem tiltják le a WhatsAppot, akár napi 500 ezer realra (azaz mintegy 38 millió forintra) is büntethetik, ezért a brazil távközlési cégek úgy döntöttek, inkább eleget tesznek a döntésnek.

Utoljára decemberben történt hasonló: akkor egy bíró a szolgáltatás adatforgalmának 48 órás akadályozását rendelte el, de mivel az intézkedés közfelháborodást váltott ki, a korlátozást végül fél nap után feloldották.

Montalvo bíró márciusban elrendelte a Facebook latin-amerikai alelnökének őrizetbe vételét is, mert a cég nem volt hajlandó kiadni a hatóságoknak drogkereskedelemmel gyanúsított felhasználók közötti üzenetek tartalmát. (A WhatsApp egyébként a Facebook tulajdona, két éve vették meg 19 milliárd dollárért, de független alkalmazásként működik.)

A WhatsApp két fejlesztője nemrég blogposztban jelentette be, hogy április ötödikétől az üzeneteket titkosítva kezelik, vagyis senki sem lát bele az üzenetekbe. Egy korábbi cikkünkben azt írtuk: "a WhatsApp ezt úgy éri el, hogy végponttól végpontig, más által tulajdonképpen visszafejthetetlen, minden üzenetre külön szabott titkosítást használ, illetve saját szervereken nem őrzi meg az üzeneteket. Természetesen nem lehetetlen, hogy lesz törés erre a módszerre is, illetve senki nem állítja, hogy meg kell bízni bárkiben csak azért, mert azt mondja, hogy bízzunk meg benne, de ennél az eljárásnál sokkal jobbat nem nagyon ad most senki."

Rovatok