Index Vakbarát Hírportál

Budapest okosváros, csak el ne butuljon

2016. május 24., kedd 12:01

Budapestnek sikerülhet Európa egyik meghatározó városává válni, de az is elképzelhető, hogy a fővárosunk leragad az országos központi szerepénél. Hogy pozitívan alakuljanak a dolgok, ahhoz nem lesz elég az műszaki újítás, ahhoz komoly gazdasági fejlődés és az itt élő emberek megfelelő gondolkodásmódja is szükséges - derült ki a hétfői Smart konferencia okosvárosokról szóló szekciójában.

Védett környezet

Az Osztrák-Magyar Monarchia volt Európa egyik legjelentősebb állama a 19. század végén, és ennek a birodalomnak az ereje volt szükséges ahhoz, hogy létrejöjjön Budapest ma is ismert, pompás belvárosa - fejtette ki  Alföldi György egyetemi docens, a BME urbanisztikai tanszékéről . Az elmúlt évszázadban azonban gyenge volt az országunk ahhoz, hogy kiterjessze ennek a központi területnek a határait. A jövőben ez még megváltozhat, és a  BME kutatói 2050-be repültek, hogy megvizsgálják a lehetséges szcenáriókat.

Hogy Budapest európai mércével nézve is jelentős város legyen 2050-re, ahhoz egy erős tudásgazdaságnak kell itt kialakulnia. Egy olyan városnak, ahol komoly K+F tevékenység folyik, erős a pénzügyi szektor, differenciált szolgáltatásokat tudunk igénybe venni, korszerű és olcsó az internet, és a világ minden tájáról érkezik a lakosság. 

Egy ilyen városban igényes közterületek vannak, védett a környezet, és a lakosság szépen felújított, szenzorokkal és távvezérléssel okosított lakásokban akar élni.

Az országos központi szerepben leragadó, középszerű Budapest ezzel szemben egy vegyesboltokkal és plázákkal tarkított város lenne, erősen vegyes a gazdasággal, ahol az emberekben nem válik belső igénnyé az élhető környezet. A lepukkantabb Budapesten továbbra is sok lesz a szegényes lakás. Ebben az esetben kevesebb a magas végzettségű lakos, és nem az innovációnak, hanem a közigazgatásnak lesz domináns szerepe.

A mindössze negyedóra hosszú előadásból az nem derült ki, hogy most melyik szcenárió felé menetelünk, de egy másik előadásban elhangzott, hogy

Budapest már okosváros.

Ezt Szamosvári György, a T-Systems üzletágvezetője mondta. Az okosvárosi státusznak vannak olyan kevésbé nyilvánvaló és észrevétlen részei is, például hogy sokan közlekednek a Waze segítségével, ami össze van kötve a BKK adatbázisaival. De ide sorolható a Futár, a Bubi bérbringa és akár a vasúti GSM-R rendszer is, hiszen az utóbbinak szerepe van abban, hogy a vonatok – és ezáltal a lakosság – gyorsabban és hatékonyabban közlekedjenek, tette hozzá a szakértő.

Az intelligens közlekedés területén nagyon jól állunk, és a következő fázis az lehet, hogy meg tudjuk mondani, hol van az utcán szabad parkolóhely, mondta Szamosvári. Ezt meg lehet oldani szenzorokkal, az a legpontosabb, de akár a utcai kamerák is fel tudják mérni a terepet. A konferencián bemutatkozott egy eParkomat nevű startup, egyenesen Prágából, akik olyan profi algoritmust fejlesztettek ki, hogy a mobiltelefonok követéséből 96 százalékos pontossággal megállapítják, melyik bázisállomás közelében mekkora esélyünk van szabad helyet találni.

Zöld lábnyomok

Az Európai Unióban a közlekedésfejlesztés most kiemelt támogatás élvez, és ennek a része a városok okosítása is. Szamosvári György elmondta, hogy az unió ezen törekvésében is fontos szerepe van a környezetvédelemnek, hogy csökkenjen a városok ökológiai lábnyoma, és kevesebb szén-dioxidot bocsássanak ki az autók.

Ennek fényében nem meglepő, hogy Amszterdam az egyik legfejlettebb európai város, ott ugyanis kiemelten fontos a környezetvédelem. Szamosvári György elmondása szerint nehezebb olyan helyen okosváros-koncepcióval előállni, ahol egészen alapvetőbb problémák vannak, például nincs pénz a kórházakra. Nagyon fontos a városlakók gondolkodásmódja, hogy legyen igény intelligens szolgáltatásokra, de éppen ilyen fontos a pénz is, a gazdag és fejlettebb városokra jellemző, hogy okosvárosként működnek. 

A hazai fejlesztési projektek sajnos igen nagy része függ a támogatásoktól, és az EU nélkül nem jöttek volna létre. A Bubi például 85 százalékban uniós pénzből valósult meg, és így is éppen hogy önfenntartó a projekt. 

Észre épülő megavárosok és kihívásaik

Ázsia 10-30 millió lakosú óriásvárosaiban alighanem megállna az élet az intelligens szolgáltatások nélkül, de ezeket a városokat nem igazán tekinthetjük követendő mintának. A megavárosok kialakulásukban a helyi kulturális hatásoknak döntő szerepük van - mondta Fehér Katalin, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa . Dél-Koreában például a lakosság közel 30 százaléka magányosan, egyszemélyes háztartásban lakik. Olyannyira dívik az egyedüllét, hogy van egy híres videósztár, aki abból él, hogy a virtuális térben főz és eszik másokkal.

Az emberek keményen dolgoznak, sokan erre teszik fel az életüket, és nincs akkora rangja a családos létnek. Ugyanakkor törekszenek arra, hogy nyitottak legyenek a más kultúrákból érkezőkre. A városok vezetősége pedig komoly összegekkel támogatja a nagyvállalatokat, hogy ott működtessék a központjaikat, ez pedig további növekedést generál, mágnesként vonzza oda a kisvállalkozói és a startupos réteget is.

A megavárosokban a technológiára épülő optimalizáció nélkül az alapszolgáltatásokat se tudnák biztosítani

– fejtette ki előadásában Fehér Katalin.

Dél-Ázsia egyes országaiban előfordul, hogy emberek csak napi 4 órát kapnak áramot, és ennyi idő alatt talán még az akkumulátoros eszközeiket sem tudják feltölteni, úgyhogy nagyon jól be kell osztani az elektromos eszközök használatát. A távolról vezérelhető okosmosógépek is más értelmet kapnak azokban a városokban, ahol a szolgáltató olcsóbban adja a víz köbméterét csúcsidőszakon kívül, amikor kevesebben nyitják meg a csapokat. Valószínűleg nincsenek is akkora főnyomócsövek, amelyekkel a több tízmillió lakosú városok lakosságát egyszerre el lehetne látni vízzel. Tartalék vizet a többezer lakásos kondomíniumok maguknak tárolnak a vízkorlátozások idejére óriáskonténerekben.

Budapestnek valószínűleg soha nem lesznek ilyen szélsőséges infrastrukturális problémái, de a Smart konferencia előadásai alapján azt el kéne dönteni, hogy milyen szerepet szánunk az évről évre okosodó fővárosunknak.

Rovatok