Index Vakbarát Hírportál

Hónapokig árultak emberi csontokat az eBayen

2016. július 13., szerda 16:01

Hét hónapon keresztül lehetett emberi maradványokra licitálni az eBayen. 237 ember összesen 457 darab koponyát és egyéb csontot ajánlott eladásra. Az árak is változóak voltak, a kezdő licit egy cent és 5500 dollár között mozogtak, az átlag 650 dollár volt.

A dolog érdekessége, hogy ez eBay a hajat leszámítva nem engedte az emberi maradványokkal való kereskedelmet, kivéve persze, ha azokat orvosi célokra használták. Ám ezt ezidáig nem kellett bizonyítani, elég volt annyit mondani, hogy ez a koponya orvosi célra volt használva. Az eset miatt természetesen változtatott a politikáján az eBay, mostantól semmilyen emberi testrésszel nem lehet kereskedni, kivéve persze a hajat.

Az oldalon egyébként megnézték az eladók tartózkodási helyét és kiderült, hogy Kalifornia államból került ki a legtöbb eladó (50), de a szakértők szerint maguk a csontok jó eséllyel eredetileg Indiából és Kínából származhatnak. Sőt, könnyen lehetnek köztük egyszerűen a temetőkből kiásott maradványok. Az USA-ban ráadásul egyedül az őslakosok maradványaival való kereskedelem tiltott, nincs más szövetségi szabályozás az online csontkereskedelemre. 

Rovatok