Index Vakbarát Hírportál

Fekete doboz kerülhet az önjáró autókba

2016. július 19., kedd 09:09

Az önvezető autók Németországban fekete dobozt kaphatnak, hogy folyamatosan rögzítve legyenek az utazás körülményei, és egy baleset után tudható legyen, hogy mi történt és kié a felelősség.

A német közlekedési miniszter, Alexander Dobrindt javaslatában az is szerepel, hogy a sofőröknek a kormánykerék mögötti ülésben kell maradniuk, még akkor is, ha nem kell odafigyelniük a forgalomra és az autó irányítására.

Külön kiemelték a közlekedési szakértők, hogy a fekete doboznak mindenképpen adatokat kell rögzíteniük, amikor a robotsofőr van szolgálatban, és azt is elmentik, hogy mikor veszi vissza az irányítást a humán sofőr. Egyértelmű, hogy a javaslatot az önvezető Tesla autókkal közelmúltban történt halálos balesek inspirálták, ezekben az esetekben ugyanis erősen vitatott volt az emberi és gépi sofőrök felelőssége.

A robotautókra vonatkozó szabálymódosítás még csak terv, de várható, hogy még idén nyáron elfogadják.

Rovatok