Index Vakbarát Hírportál

A Facebook csinált egy saját Snapchatet, de nem akarják megmutatni

2016. augusztus 5., péntek 15:55

A Facebook fejlesztett egy funkciót a mobilappján belül, amely kísértetiesen hasonlít a Snapchat központi szolgáltatására. A Quick Updates, vagyis Gyors Frissítések nevű újdonságot azonban azzal a lendülettel el is kaszálták, hiába szivárgott már ki korábban, hogy készül.

A Facebook egyébként nem mag kezdte a rohamot, már régóta próbálja elszívni a Snapchat elől a levegőt. Ez teljesen érthető is, hiszen az önmegsemmisítő üzenetekkel induló, majd időközben kész médiaplatformmá terebélyesedő appal kapcsolatban már közhely, hogy a fiatalabb felhasználók körében eszméletlenül népszerű, és még mindig rohamtempóban növekszik.

A Facebook először megpróbálta felvásárolni a fiatal céget, aztán mikor ez nem jött össze, kiadták a maguk Slingshot nevű, igen rövid életű, de annál sikertelenebb Snapchat-klónjukat, végül szép lassan feladni látszottak a próbálkozást. Erre héten a Facebook által sikeresen felvásárolt Instagram bevezette az Instagram Stories nevű funkciót, amely bevallottan az üzeneteket 24 órán át megőrző Snapchet Storiesból inspirálódott. Ezek után mindenki azt várta, hogy jön a facebookos változat is.

Ehhez képest a szintén 24 óráig látható posztok gyártására alkalmas Quick Updates a cég szerint már soha nem fog megjelenni. Egy Facebook-szóvivő a Techcrunchnak annyival intézte el a dolgot, hogy sok mindent tesztelnek, ez is egy ilyen volt, megmutatták pár embernek, de nincs vele további tervük. Lehet, hogy az a pár ember szólt nekik, hogy hiába erőlködnek, aki átment Snapchatre, már jól érzi magát ott, és nem megy csak ezért vissza Facebookra.

Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a cég nem akar belső konkurenciát az Instagram Storiesnak, ezért engedte végül el inkább a nagyon hasonló facebookos funkciót.

Rovatok