Index Vakbarát Hírportál

Előkerült az eltűnt európai űrszonda

2016. szeptember 5., hétfő 17:58

A Rosetta űrszonda képein tűnt fel annak Philae nevű leszállóegysége, ami 2015 nyarán adott magáról utoljára életjelet - írja a BBC. A 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökös magja körül keringő Rosetta legfrissebb felvételein megjelent a képeken egy szerkezet, amin az Európai Űrügynökség szerint minden kétséget kizáróan a Philae látható. 

A Philae 2014 novemberében érte el az üstkös felszínét. Azonban a kevésbé szerencsés landolás miatt nem ott és úgy kötött ki, ahol erdetileg kellett volna, és így elegendő napfény hiányában a napelemek 60 óra után feladták a szolgálatot. Később 2015 nyarán kaptak jeleket az egységről, de nem tudták rendesen meghatározni a helyét, mert az 1 méteres szerkezet elveszett a Rosetta által küldött képeken. Most azonban, hogy a Rosetta 2,7 kilométerre került az üstökösmagtól, a kameráinak felbontása is megjavult. 



A felbukkanás jókor jött, ugyanis a Rosetta egy hónap múlva zárja küldetését, és bár maga a Philae időközben tönkrement és javíthatatlan a szélsőséges körülmények miatt, a mostani pozíciója sok értékes információt szolgáltat. Ennek segítségével többek között biztosabban tudják analizálni a rövid élete során küldött információt is.

Rovatok