Index Vakbarát Hírportál

A következő mobilja kétkamerás lesz

2016. szeptember 24., szombat 19:08

Az okostelefonok kamerái elképesztő dolgokra képesek manapság, bár már kezdik elérni fizikai határaikat. Hiába próbálkoznak a gyártók, a végtelenségig nem lehet növelni a képminőséget, ha adott annak a helynek a nagysága, ahová a kamerát be kell zsúfolni.

Amikor a hagyományos mobilkamerával jobban rá akartunk közelíteni, zoomolni egy adott tárgyhoz, a legjobb dolog, amit tehettünk, hogy közelebb mentünk hozzá. A digitális zoom ugyanis csak felnagyítja a képet, gyatrább lesz a minőség. Az optikai zoom sokkal jobb lenne, de ilyet ugye nem lehet telefonokba építeni, az optikai zoomnak kell a hely. És a jövőben biztosan nem lesz nagyobb a hely, épp ellenkezőleg, mindenki vékonyabb és könnyebb készülékeket szeretne a felhasználók kezébe adni.

Ha tehát egy telefon hét milliméter vastag, hogyan lehet olyan kamerát tenni bele, hogy mi szemmel is értékelhető képet készítsen? Az út most a kétkamerás mobilok irányába fordult, egyre több gyártó dönt úgy, hogy két kamerából szerzett adatokkal próbál még jobb képet alkotni. Ez kvázi optikai zoomként is működhet, a normál kamera kombinálása a széles látószögűvel lehetővé teszi a zoomolást, igaz itt is veszítünk némileg a felbontáson, de már nem annyira, mint a digitális zoomnál.

Mindenről a 3D tehet

Valójában nem is akkora újdonság, hogy két lencsét tesznek a telefonba, de valószínűleg mostanában lesz igazán nagy hájp körülötte, hogy az Apple is ilyen iPhone-okat mutatott be szeptember elején. Egészen 2011-ig kell visszamenni az időben ahhoz, hogy az első kétkamerás mobilokkal találkozzunk. Ekkor még nem a minőség volt a fontos, hanem egy akkoriban divatos újdonságot próbáltak ezzel eladni, a 3D-t. Öt évvel ezelőtt a 3D körül forgott minden, a gyártók mind felsorakoztak a technológia mögé, nem is túlzunk azzal, hogy nem lehetett olyan tévét kapni, amelyben nem lett volna 3D. De legalábbis nagyon keresni kellett ezeket a modelleket.

Ez lett volna a következő nagy dobás. Ma már tudjuk, hogy ez messze nem így történt, szép lassan elkopott a hirdetésekből és a tévékből is a 3D, megint csak elvétve találkozunk olyan tévével, amelyben van ilyen technológia. Akárhogy is, 2011-ben még sokan hittek benne. Annyira, hogy olyan telefonokat is piacra dobtak, amelyekbe két lencsét tettek, hogy a felhasználók saját 3D tartalmat tudjanak nézni a tévéken. Az LG Optimus 3D és a HTV Evo 3D volt a két első ilyen mobil.

Képeket és videókat lehetett készíteni ezekkel a készülékekkel. A hagyományos 3D kamerák módszerével készültek a 3D tartalmak, a két kamerát használták fel, hogy mélységérzetet alkossanak.

A trükkök és a minőség harca

A 3D azóta a múlté, el is telt néhány év ezután, hogy megint két lencsét tegyenek egy mobilba. Megint a HTC bizonyult újítónak, a HTC One M8 volt az a kütyü, amely valójában bemutatta a dualkamerát a telefonokban. Az M8 2014 áprilisában jelent meg. Az M8 a második lencsét plusz adatok rögzítésére használta. Nagyon hasonlóan a 3D kamerákhoz, ez is mélységet adott a képekhez. De ezt az információt nem 3D képek készítésére használták, hanem a plusz információkat adtak a végső képhez. Ez az utólagos szerkesztésnél jött jól, inkább különböző effekteket lehetett hozzáadni a későbbiekben.

Ezek után megint eltelt néhány év anélkül, hogy bármi történt volna, egészen 2016-ig nem adtak ki újabb kétkamerás mobilt. Év elején aztán az LG bejelentette a G5-öt, amely két szempontból is érdekes készülék volt. Egyrészt ez volt az első olyan telefon, amely tényleg modulokból állt, másrészt két lencsét is tettek bele. A G5-ben a főszenzor 16 megapixeles, a második 8 megapixeles.

A G5-nél nem kombinálták a két kamera által rögzített információt, hanem a fő kamera készítette a hagyományos képeket, a kisebbik pedig a nagylátószögű fotókat. A 8 megapixeles kamerának 135 fokos a látószöge, az alkalmazásban lehet átváltani erre a módra.

Néhány hónappal később a Huawei bemutatta a P9-et, amelynél a második kamera nem a mélységről vagy a nagylátószögről szólt, hanem a monokrómról. A Huawei a Leicával lépett szövetségbe, az ő klasszikus monokróm kameráit vették alapul. A két kamera egyike a hagyományos RGB színekben rögzít, a másik azonban monokrómban, állítólag így háromszor annyi fényt képes befogadni, mint egy átlagos mobilkamera. Mindkét lencse 12 megapixeles a P9-ben. Az eredmény sok szempontból érdekes volt, egyrészt a jó fekete-fehér fotókat lehet készíteni a telefonnal. Másrészt amikor összeadják a két kamera által rögzített információt, akkor kifejezetten jó képek készülnek.

A néhány hete bemutatott Honor 8 ezt az irányt viszi tovább. Egy apró különbség van csak, a monokrómot nem hangsúlyozták ennél a telefonnál, inkább a két kamerával közösen készített kép minőségére helyezték a hangsúlyt. Valóban nagyon szép képeket készít a készülék, főleg ha figyelembe vesszük, hogy valójában nem prémiumkategóriás termékről van szó.

Végül elérkeztünk az Apple iPhone 7 Plushoz, ami szintén a drPhone adott kölcsön a teszthez. Ebbe két 12 megapixeles kamerát tettek, két különböző gyújtótávolsággal, az egyiknek 23 milliméteres, a másiknak 56 milliméteres. A szélesebb látószögű kamerának nem olyan széles a látószöge, mint az LG G5-nek, de szélesebb, mint a régi iPhone-kamera. Az Apple célja itt az volt, hogy a felhasználó tudjon zoomolni úgy, hogy közben ne veszítsen jelentősen a minőségből. Az Apple ugyanakkor a HTC-nél  megismert effekteket is behozná. A két kamera adatait használva a hátteret elhomályosíthatná, míg a kép előterében lévő téma éles maradna, vagyis azzal próbálkozik, ami a tükörreflexes kamerák sajátja.

Hamarosan trenddé válik

A kétkamerás mobilok ma még kisebbségben vannak, de valószínűleg nem kell eltelnie nagyon sok évnek, hogy olyan népszerűek legyenek, mint a kétmagos processzorok. A két lencsében az a jó, hogy nem szedi szét a telefonok megszokott dizájnját, pont az a lényege, hogy továbbra is lehet vékony kütyüket gyártani, nem lóg ki a kamera túlzottan.

A processzorgyártók is ismerik a trendeket. A Qualcomm például olyan dualkamerás csomagot készített elő, amelyet a gyártók könnyedén fel tudnak használni mobiljaiknál és tableteiknél. Feltéve persze, hogy a Snapdragon 820 és 821 processzorok egyikét használják. A cél az, hogy a gyártóknak könnyebb legyen két kamerát adni a készülékekhez.

A rendszer a Clear Sight nevet kapta és nem pont úgy működik, ahogy az iPhone kamerája. Nem a gyújtóponttal játszik, hanem a második kamera a képminőséget próbálja javítani, főleg rossz fényviszonyok között. A színes érzékelőt egy fekete-fehér érzékelő egészíti ki, pont úgy, ahogy a Huawei tette a P9 kameráival.

Nem ez az első alkalom, hogy a Qualcomm kétkamerás rendszerrel próbálkozik, tavaly már kiadott hasonló processzort. Ez akkor még nem vezetett a kétkamerás telefonok látványos elterjedésével. Azóta azonban történt néhány dolog a piacon, az LG és a Huawei is kiadott ilyen mobilokat, és az, hogy az iPhone 7 Plus is kétkamerás lett, majdnem biztos, hogy maga után húzza a többi céget is. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy ez lesz a jövő, nagyon sok kétkamerás készüléket fogunk látni még.

Rovatok