Index Vakbarát Hírportál

A kínai nagy tűzfal mögött jártunk

2016. december 19., hétfő 07:04

Kínában rengeteg weboldalt blokkolnak a neten, a cenzorok nem engedik a nagy nyugati techcégek szolgáltatásait működni. Nem lehet Facebookot, Twittert, Instagramot használni, pedig ezek a cégek mindent megpróbálnak, hogy bejussanak. Kínában ugyanis sokkal több ember internetezik, mint bármelyik másik országban, és egyre többen csatlakoznak az internethez. Nem meglepő tehát, hogy mindegyik cég szeretne legalább egy kis szeletet kihasítani magának a kínai piacból.

Múlt héten a Huawei meghívásából Kínában jártunk és megnéztük, hogyan működik a gyakorlatban az, amiről már olyan sokat hallottunk és írtunk. Megnéztük, milyen a Nagy Kínai Tűzfal mögül netezni, és hogyan lehet kijátszani.

A legnagyobbakat blokkolják

A Google szolgáltatásai nem, vagy csak nagyon nehezen jönnek be Kínában. A Gmailt alig lehetett használni wifin, hébe-hóba megjött egy-egy levél, de messze nem volt elégséges a szolgáltatás. A Google egyébként nem ápol túl jó viszonyt a kínai hatóságokkal, de azért nem is ellenséges a viszonyuk. A szolgáltatás minőségét, vagyis inkább elérhetőségét nézve azonban arra gyanakszunk, hogy a háttérben mégsincs minden rendben. Még a keresőt sem sikerült elővarázsolni, nemhogy a Google Newst vagy Google Mapset. Az olyan kapcsolódó szolgáltatások, mint a YouTube sem elérhetők ott.

A Facebook és a Twitter egyáltalán nem működik. Nem véletlen, hogy Mark Zuckerberg nemrég megint turnézott egyet  a kínai felsővezetők között – annyira szeretné, hogy beengedjék az egymilliárdos piacra, hogy még a közösségi oldalt is öncenzúrának vetnék alá, legalábbis készülnek ilyen irányú fejlesztések is. Nemrég a New York Timesnak volt és jelenlegi alkalmazottai meséltek egy olyan fejlesztésről, amely gyakorlatilag átadná a hírfolyamok szerkesztésének jogát harmadik félnek, egyes posztokat pedig földrajzi alapon szűrnének.

De a Google is szívesen belépne a kínai piacra, valószínűleg nekik is fáj, hogy a sok százmillió interneterő nem a Google termékeit, hanem azok kínai másolatát használja keresésre, vásárlásra és minden másra.

Érdekes azonban, hogy a Yahoo.com például megy, keresni is lehet rajta. Érdemes megnézni a hirdetés, amely a Yahoo kezdőlapján fogadja a kínai netezőket, az ország leggyorsabb VPN-jét ajánlja, amellyel akadályok nélkül érhetjük el az internet Kínából rejtett zugait is. És valóban, VPN-nel minden gond nélkül működik, de ez azért nem meglepő.

Magyar oldalakat engedik

Az Index szinte azonnal betöltődik, és simán kattintható az összes cikk. A többi magyar híroldallal is hasonló a helyzet, nincs gond az olvasásukkal. Úgy általában elmondható, hogy a magyar oldalak egy-két – valószínűleg véletlen – kivételtől eltekintve olvashatók Kínában.

Nem úgy a külföldi híroldalak, ahol nem találtunk logikát abban, hogy melyiket sikerült betöltenünk és melyiket nem. A CNN, a Guardian, a Washington Post például bejön, de a New York Times és a BBC News már nem.

A techoldalak többnyire olvashatóak, így a kínaiak nem maradnak le a technikai újdonságokról. Persze, ezek az oldalak ritkán politizálnak, mobilkról és tévékről pedig bárki olvashat, és akár meg is vehetik azt még a kínaiak is.

Szolgáltatásoknál felemás a helyzet

Az olyan nagyobb webes szolgáltatások, mint a Wikipedia és a Booking.com elérhetők Kínából is. De a Netflix már nem, pedig január óta a világ több mint kétszáz országában már nézhetik a film- és sorozatrajongók havi kevés dollárért korlátlanul a filmeket. Lehet, hogy ennek is van valami kínai konkurense, amely nem szeretné, ha megjelenne a nagy amerikai versenytárs.

Érdekes volt megnézni, hogy az Alibaba nagy ellenfele, az Amazon vajon bejön-e. Az oldal betöltődött, talán rendelni is tudtam volna, bár ezt nem próbáltam most.

Mobilon más

Néhány adat azonban átjutott a cenzorokon is, mobilon néha megjön egy-egy értesítés, hogy valaki csinált valamit a Facebookomon, vagy a Facebook akar valamit közölni velem. Esetleg az, hogy négy új olvasatlan levelem van a Gmailben. Azt is tudom, hogy hányféle értesítés jön, mert a kezdőlapon az ikon jobb felső sarkában látom a négyes számot, de azt nem tudom megnézni, hogy mit akar közölni a közösségi oldal, mik ezek az értesítések. Ezt ugyanis már blokkolja nagy kínai tűzfal.

Még az Apple News trükkje sem működik Kínában, pedig Magyarországon el tudtam hitetni vele, hogy használhatom azzal, hogy átállítottam a mobil nyelvét és az országot az Egyesült Államokra.

Kicsi, de hatásos trükk

Hogyan tudtam mégis kapcsolatban maradni a külvilággal? Külföldiként nagyon egyszerűen, mobilnettel. Kértem egyhetes adatroamingot a szolgáltatómtól és ezzel minden cenzúrát kikerültem. Bejött a Facebook, tudtam használni a Gmailemet, megnézhettem az Instagramot, meg tudtam keresni a Google-ban, amit szerettem volna. És tudtam használni a Google térképet is, ami külföldön egészen jól jön néha.

Rovatok