Index Vakbarát Hírportál

Autóvezető szuperszámítógép előzi a borkóstoló robotot

2016. január 5., kedd 10:30

Okosalvással, okosvibrátorral és a robotautók világát megrengető bombabejelentéssel indult az idei Consumer Electronics Show. Illetve dehogy indult, ez még csak a felvezető kör.

A CES a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai kiállítása, emberi léptékekbe nehezen beleilleszthető. Idén a négynapos show-n több mint húszezer új terméket mutatnak be, és ehhez még jön a brutális konferencia-kínálat (rettenetes dilemmám, hogy melyikre üljek be szerdán a párhuzamosan futó „kibervédelmi szakértők beszélgetnek a Mr. Robot alkotóival a tévés-mozis hekkelés valósághűségéről” kerekasztal, és a „mihez kezd Hollywood a VR-forradalommal” előadás közül). A szervezők a méret problémáját nagyjából úgy próbálják megoldani, mint a Sziget: nulladik, majd mínusz egyedik napot ragasztottak a show hivatalos megnyitása elé. A mínusz egyedik nap – ezen vagyunk most túl éppen – eddig aránylag nyugis volt, a CES Unveiled nevű nyitóbulival melegített a közönség a nulladik napi sajtókonferencia-cunamira.

Ezt a szokást rúgta fel most a grafikus processzorairól ismert Nvidia egy mínusz egyedik napi bombameglepetéssel. Jen-Hsun Huang cégvezér az idei év egyik slágerének ígérkező témáját, az önvezető autókat húzta elő a kalapból. A gondolatmenet egyszerű: éppen elég cég fejleszt hatalmas energiákkal autóvezető szoftvert, hát adjunk alájuk egy olyan hardvert, ami képes futtatni ezeket. Az eredmény a Drive PX 2, ami Huang szavaival élve a világ első autóvezető szuperszámítógépe.

A cég a a Volvóval dolgozik közösen a rendszeren, amiben 12 processzormag dolgozik, 12 videokamera, radar és ultrahangos szenzor jeleit képes feldolgozni 8 teraflops számítási teljesítménnyel. Ezt kicsit közérthetőbb nyelvre úgy fordította le a cégvezér, hogy 150 fullextrás Macbook Pro erejét zsúfolták bele egy uzsonnásdobozba, és még ráültettek egy tanulásra képes mesterséges intelligenciát is. Ami a cég központi neurális hálójához kapcsolódik, és kommunikál a többi uzsonnásdobozzal. Elhangzott még az is, hogy a Drive PX 2-ben kilenc Inception-réteg segíti a gépi tanulás folyamatát (Inception ugye a nálunk Eredet néven ismert kultuszfilm angol címe), ami már erősen kezdi kiakasztani a scifimétert, bármit jelentsen is. A Volvo mellett több német autógyár is teszteli az Nvidia gépét, többek között az Audi, a BMW, és a Mercedes, és a teszteken állítólag már jobban felismeri a német közlekedési táblákat, mint a tesztpilóták.

Ennél többet egyelőre nem tudni az autóvezető szuperszámítógépről, mindenesetre az Nvidia a világ legtermészetesebb módján említi magát hirtelen a világ vezető AI-fejlesztői között, az IBM, a Google és a Microsoft mellett. Ami – a PX 2 ígéretei alapján legalábbis – teljesen jogos. De itt jegyezzük azért meg, hogy a cégnek volt már pár éve hasonlóan nagyot szóló, de aztán csúnyán elhasalt CES-bombája, a Shield játékkonzol.

Mindeközben a svédasztal mellett

Ezzel a felvezetéssel kanyarodtunk rá az Unveiled nyitóbulira, ami hagyományosan az egyik legszórakoztatóbb CES-esemény. Mivel ilyenkor a nagy cégek még a másnapi rendezvényeikre tartalékolják a puskaport (már aki, ugye), így az Unveiled egyfajta „de jó hogy mind ideértetek, melegítsünk be a show-ra” mottójú parti, vagy 70-80 standdal, ahol kisebb cégek adnak ízelítőt abból, mit mutatnak majd be másnaptól. Idén is a legbizarrabb startupok küzdöttek meg az újságírók figyelméért a végeláthatatlan svédasztalokkal és az ingyen piával, ami meglehetősen nehezen nyerhető meccsnek tűnik, de azért többen kihozták legalább döntetlenre. Szigorúan szubjektív top10-es lista következik a kedvenceimről.

10. SleepPhones: Az okosalvás lesz 2016 hitech egészségtrendje, az Unveileden vagy féltucat ebben a műfajban nyomuló cég állított ki. A SleepPhones szlogenje „a fül pizsamája”, ami roppant viccesen hangzik, és egy szuperkényelmes fülhallgatót jelent, ami figyeli a fejmozgásunkat alvás közben, abból következtet az alvásunk minőségére, és ehhez mért altató, vagy éppen ébresztő hangeffekteket küld a fülünkbe.

9. Smarter Fridgecam: Ez pont az, aminek hangzik, egy hűtőbe applikálható kamerarendszer, ami minden egyes alkalommal készít egy fotót, amikor kinyitjuk a hűtőt, és azt át is löki a telefonunkra. Így mindig lesz a zsebünkben bevásárlás közben egy aktuális állapotfelmérő a hűtő tartalmáról.

8. Quell: Hordozható fájdalomcsillapító kütyü, az idegvédződések stimulálásával mulasztja el a fájdalmat gyógyszer helyett. Éjjel-nappal hordható, és rengeteget segít a krónikus fájdalommal küszködő idősebb emberek életminőségén. A fejlesztője egyébként a Harvard és az MIT köztös kutatólaborjából nőtt ki.

7. Hairmax: Egészen enyhe tévéshopos hangulattal dobta fel az Unveiledet a lézeres hajnövesztő, ami 62 orvosi lézerrel masszírozza a fejbőrt, és az ijedtében 90 másodperc alatt abbahagyja a hajhullást, és ott helyben elkezd hajat növeszteni. Állítólag több komoly tudományos kutatás is megerősítette a 90%-os hatékonyságát.

6. 3DRudder: Lábbal irányítható VR-kontroller, amit ülve használhatunk. Hogy ez mire jó? Hát, nem fáradunk el VR-játék közben attól, hogy ide-oda mászkálunk meg egyáltalán, hogy két lábon állunk, a megszokott gémerpóz, az esztétikus fotelbendöglés helyett.

5. Somabar: Minden hitech házibuli csúcspontja lesz, amikor egy félrészeg vendék elcsórja a házigazda telefonját, elindítja rajta az okosmixer alkalmazását, és wifin olyan koktélt csináltat vele, hogy szem nem marad szárazon.

4. Kolibree: Egy okosfogkefe, ami 3d-s mozgásérzékelőkkel figyeli, hogy biztosan mindenhol alaposan megmostuk-e a fogunkat. Esküszöm nem tudom, hogy viccnek szánta-e a fejlesztő, amikor nagy beleéléssel azt magyarázta, hogy egy fogkeféhez öt profil társítható, így az egész család fogmosási szokásait dokumentálni és javítani tudja.

3. Deeper Smart Fishfinder: okosszonár, a hitech horgász legjobb barátja. Körülnéz odalenn, felküldi az adatokat az okostelefonra, és olyan 3d világot rajzol halastul, hogy a fal adja a másikat.

2. D-Vine: Mindenki kedvence, a CES egyik innovációs nagydíját is elnyerő borkóstoló robot. RFID-csip alapján felismeri a bort, és a fogysztásához optimális hőmérsékletre és levegőztetési szintre hozza a gourmet gazdi tökéletes borgasztronómiai élvezetéhez.

1. Litte Bird: Oké, ez kakukktojás, mert az Unveileden valójában nem demózták, csak az innovációs díjak jelöltjei között. Ez egy olyan, hölgyeknek szánt szexjátékszer, amit erotikus ekönyvekhez lehet szinkronizálni, és a megfelelő intim helyre elhelyezve, olvasás közben mindig pont úgy fog bizseregni, ahogyan a könyv cselekményében éppen a főhős érzi magát. Hát mi az innováció, ha nem ez?

A Samsung az innováció királya

Az Unveileden mutatták be a már többször említett, az CES Oscar-díjainak is becézett innovációs nagydíj nyerteseit. 27 kategóriában osztották ki a díjat, és csak egy cég nyert egynél többet, a Samsung. Ráadásul két elég nagy presztízsű kategóriát is besöpört: legjobb viselhető kütyü (Gear 2), és legjobb okostelefon (Galaxy S6 Edge Plus). A további fontosabb díjak közül jutott az LG-nek (legjobb tévé, a 77G6-os 4K-s OLED-modell), a Lenovónak (legjobb tablet a Yoga Tab 3 Pro) és a HP-nek (legjobb számítógép az Envy Curved all-in-one).

Rovatok