Index Vakbarát Hírportál

Norvégia leállítja a teljes FM rádióhálózatot

2017. január 10., kedd 15:19

Norvégia lehet az első ország, ahol leállítják az FM rádióhálózatot és teljesen digitálisra állnak át. A folyamatot több európai ország figyeli árgus szemekkel.

Azzzal magyarázzák a lépést, hogy digitálisan sokkal jobb a minőségen sokkal több csatornát lehet fenntartani az FM-hálózat fenntartásának nyolcadáért.

Ezen kívül a hallgatók számos előnnyel találkozhatnak, például visszahallgathatják azokat az adásokat, amelyeket élőben nem tudtak meghallgatni. Vészhelyzetben pedig könnyebb közzétenni a hatóságok üzeneteit.

A legfőbb ok tehát, hogy jobb és minőségibb rádióadást szeretnének adni a felhasználóknak, mondta Ole Jorgen Trovmark, a Digitalradio Norge vezetője. Nem most találták ki a váltást, már évek óta készítik elő az átállást. A két technológia már 1995 óta működik egymással párhuzamosan az országban. Ma már 22 országosan fogható digitális adás van, és további 20 helyi. Az FM-hálózaton csak öt országosnak van hely.

Az átállás az északi országrészben kezdődik majd szerdán 11:11 perckor helyi idő szerint. Fokozatosan vonnak majd be újabb és újabb régiókat, év végére pedig az egész országban átállnak.

Ezzel persze a régi, hagyományos rádiók milliói vállnak feleslegessé, nem is beszélve az autórádiókról. A norvégok nem is lelkesednek túlzottan az ötletért. Decemberben a Dagbladet közzétett egy felmérést, amelyben a megkérdezettek 66 százaléka ellenezte az FM-hálózat teljes leállítását, csak 17 százalék támogatta azt.

A norvégok háromnegyedének van már olyan készüléke, ami digitális rádiókat tud fogni, de az autóknak csak a harmadát szerelték fel ilyen készülékkel. Ez utóbbi autónként 1000-2000 koronába kerül (ez nagyjából 34 ezer és 68 ezer forint közötti összeg).

Rovatok