Index Vakbarát Hírportál

2 milliárd dolláros perben hallgatják meg Mark Zuckerberget

2017. január 16., hétfő 10:00

Január 17-én, kedden hallgatja meg a dallasi bíróság Mark Zuckerberg Facebook-vezérigazgatót a máris az év technológiai perének kikiáltott ügyben. A tét 2 milliárd dollár, ennyire perli a Zenimax játékkiadó cég a Facebook által 3 éve felvásárolt Oculust, azt állítva, hogy az úttörő VR-szemüveg tőlük ellopott technológiára épül. A 2 milliárdos kártérítési összeg pontosan megegyezik azzal az árral, amit 2014-ben a Facebook fizetett a cégért.

A tárgyalás múlt hét elején kezdődött, tanúként meghallgatták már a programozólegenda John Carmackot, a Doom és a Quake egykori vezető kóderét. Ő az ügy egyik kulcsfigurája lehet, hiszen korábban a Zenimax alkalmazottja volt (ez a cég a tulajdonosa az id Software-nek, amit annak idején Carmack alapított), most pedig az Oculus technikai igazgatója. Zuckerberg tanúvallomása azért lesz különösen érdekes, mert részletek derülhetnek ki belőle az Oculus felvásárlásával kapcsolatban. Meghallgatják az Oculus alapítóját, Palmer Luckeyt is, aki legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy titokban egy Donald Trumpot támogató troll oldalt finanszítozott az elnökválasztási kampány alatt.

A Zenimax azt állítja, hogy Carmack, és később még öt id-programozó leigazolásával az Oculus olyan technológiáknak jutott a birtokába, amelyek az ő tulajdonukat képezik, és Carmackék megsértették a munkaszerződésüket, amikor ezeket használták az Oculus VR-szoftverében. A Facebook szerint a vád abszurd, a Zenimax egyszerűen bosszút akar állni, mert a legjobb programozóik, és maga az Oculus a közösségi oldalt választotta helyettük (annak idején a Zenimax is potenciális befektető volt a VR-cégnél, de végül elálltak az üzlettől).

A perben várhatóan január végéig tart még a tanúk meghallgatása.

Rovatok