Index Vakbarát Hírportál

Megvan az amerikai katonák új pisztolya

2017. január 21., szombat 08:15

Korábbi cikkünkben foglalkoztunk az amerikai hadsereg fél évtizede, vagy talán még annál is régebb óta húzódó, nagy volumenű tenderével, melyet azért írtak ki, hogy lecseréljék a katonák „számára rendszeresített másodlagos fegyverét”, ismertebb nevén pisztolyát.

Magyar idő szerint csütörtök éjjel derült ki, hogy az eredetileg svájci-német, de székhelyét tekintve amerikai SIG Sauer nyerte az elhúzódó moduláris kézifegyverrendszer-tendert. A SIG amerikai leányvállalata által az USA-ban gyártott SIG P320-as valamelyest átalakított változata lesz az a fegyver, amely M17-es néven pár éven belül rendszerbe és a csapatokhoz kerül.

A hadi változat elsősorban színében tér el, meg pár olyan apróságban, melyek a kezelhetőséget és a biztonságot javítják. Ilyesmi például, hogy az M17-es kétkezes biztosítót és szánakasztót kapott, vagyis mindegy, hogy a baka jobb- vagy balkezes, anélkül tudja lövésre kész állapotba hozni a pisztolyt, hogy furcsát kellene fognia rajta. Plusz elem még, hogy egy piros cucc lóg ki a pisztoly szánja fölé, ha a fegyver csőre van töltve,

A hadseregben M9-esként futó, jó 30 éves, az akciófilmek miatt időközben ikonikussá vált Beretta M92-t lecserélő új konstrukció amúgy nagyjából félmilliárd dolláros üzletet jelent a kiválasztott gyártónak. Ebben nemcsak a pisztolyok, hanem egyéb felszerelések, tárak és egyéb tartozékok is szerepelnek, illetve nyilván azért a harctéri tapasztalatok alapján bőven lesz még mit fejleszteni, ami szintén pénzbe kerül majd.

Hogy miben jobb, mint a korábbi, eredetileg olasz pisztoly? Nos, nagyjából azt leszámítva, hogy ha valamit megnyomunk rajta, akkor halált köp, nagyjából mindenben. Jóval fejlettebb konstrukció mind anyaghasználat, mind biztonság, mind kényelem terén, magyarul könnyebb és rá lehet aggatni mindenféle extra cuccot, amik segítik a katonát abban, hogy eltalálja, amit szeretne. Ráadásul nagyon könnyen testre szabható, pár perc alatt lecserélhető rajta minden, ami fontos, a jobb fogású markolathéjaktól kezdve egészen a tüzelt lőszer kaliberéig, és nem kell hozzá fegyvermester, elég a katona.

Rovatok