Index Vakbarát Hírportál

Az EU szankciókkal fenyegeti a Facebookot, ha nem irtják ki az álhíreket

2017. január 31., kedd 09:06

Az EU határozottabb fellépést követel a Facebooktól és más közösségi oldalaktól az álhírek szűrésében – írja az ITcafé. Erről egy Financial Timesnak adott interjúban Andrus Ansip uniós biztos beszélt, aki korábban az egységes digitális piacért, január elsejétől viszont már átmenetileg a digitális gazdaságért és társadalomért is felelős.

Ansip szerint fordulóponthoz érkeztünk, mert a közösségi médiában annyira elharapóztak a hamis információk, hogy az már magukra a közösségi oldalakra nézve is veszélyes, így nekik is nagyobb felelősséget kell vállalniuk e téren. A biztos szerint ezért

a Facebook és társai vagy komolyabb szűrést alkalmaznak, vagy szankciókra számíthatnak.

Kérdés, hogy mennyire vehető komolyan a szankcionálás, mert bár az EU valóban belemegy nagy perekbe is a techcégek ellen, ha például az egyenlő verseny elvét látja veszélyben, Ansip az interjúban arról beszélt, hogy az Európai Bizottság figyeli, hogy a közösségi oldalak mit tesznek az álhírek ellen, és ajánlásokat adnak majd nekik, amelyeket önkéntes alapon fogadhatnak el. Ettől nem valószínű, hogy bármelyik techóriás különösebben megijed majd.

Le a kamuval, de éljen a szólásszabadság

Ansip megjegyzéseit nem kommentálta a Facebook, de nemrég a cég egyik vezetője megismételte Mark Zuckerberg cégvezér korábbi véleményét: céljuk, hogy kiszűrjék a nyilvánvaló kamut, de a szólásszabadságot nem akarják közben korlátozni, a Facebook nem akar az igazság bajnoka szerepében tetszelegni. Ezzel mondjuk pont egyetért Ansip is, aki szerint

nagyon káros, hogy vannak hamis hírek, de az még rosszabb lenne, ha létezne az Igazság Minisztériuma.

A kezdeti hárítás után viszont maga a Facebook is egyre inkább belátja, hogy felelősségük van abban,milyen médiatartalmaknak ad teret, és fokozatosan egyre jobban beleáll az álhírek elleni fellépésbe. Még december közepénbejelentettek egy sor intézkedést, amelyekkel visszaszorítanák a kamuhíreket, a felhasználói bejelentésektől kezdve a külső szakértők tényellenőrzésein át a vitatott hitelességű hírek jól látható megjelöléséig. Németországban   élesedhetnek először a változások, már a következő hetekben. Közben a Google is igyekszik határozottabb ellenlépéseket tenni, például  kivenni az álhírgyárak zsebéből a hirdetési bevételeket.

Rovatok