Index Vakbarát Hírportál

Már megint űrtörténelmet írt a SpaceX

2017. március 31., péntek 00:58

Magyar idő szerint pénteken, 0 óra 27 perckor egy már egyszer használt Falcon-9 rakétát indított sikeresen Elon Musk űripari cége, a SpaceX. A Falcon-9 rakéta második feladata a SES-10 kommunikációs műhold geostacionárius pályára állítása volt.

A floridai Kennedy Űrközpontból a tervezett időben, helyi idő szerint csütörtök fél hétkor fölbocsátott rakéta zökkenőmentesen startolt el, majd kb 2 perc 40 másodperc repülés után az első fokozat levált és megkezdte második visszatérését az "Of Course I Still Love You" drónhajójara. Körülbelül 9 perccel a start után a landolást is sikeresen abszolválta a rakéta első fokozata, hatalmas üdvrivalgást kiváltva a SpaceX irányítóközpontjában összegyűlt tömegből.

Az élő közvetítésbe ekkor beugrott egy rövid nyilatkozat erejéig maga Elon Musk is. Elmondta, hogy irtózatosan büszke a SpaceX csapatára, és hogy hosszú, sok nehézséggel és buktatóval teli utat tettek meg idáig, de most sikerült megmutatni, hogy az űrrepülés legdrágább részén lehet csökkenteni a költségeket, amennyiben újra felhasználható rakétákat gyártunk.

Félórával a start után a küldetés célját is sikerült teljesíteni, a SES-10 műhold a terveknek megfelelően pályára is állt. 

A most újrahasznált Falcon-9 rakéta tavaly áprilisban járt először az űrben, amikor a Nemzetközi Űrállomásra vitt felszerelést a segítségével a Dragon teherűrhajó. Akkor a CRS-8-as küldetés végén a rakéta első fokozata sikeresen landolt a SpaceX "Of Course I Still Love You" nevű autonóm bárkáján, az űrtörténetben elsőként teljesítve ezt a célt (a korábbi óceáni landolások kudarccal végződtek).

A SES-10-es küldetés közvetítésének felvétele (a starttól a landolásig):

Az újrahasznosítható rakétafokozatok kifejlesztésével évek óta foglalkozik a SpaceX, és az utóbbbi időben rutinszerűvé váló visszatérések után most újabb mérföldkőn van túl Elon Musk cége: egy korábban már használt rakétát készítettek fel új küldetésre, ami feladata végrehajtása után ismét landolt is ugyanazon a drónhajón. Ezzal a SpaceX bebizonyította, hogy van létjogosultsága az űripari költségek efféle lefaragásának.

Zárásként következzen egy pazar fotó a mai startról:

Rovatok