Index Vakbarát Hírportál

Ingyen wifi a debreceni villamosokon

2017. május 10., szerda 11:47

Ingyenesen használható wifi-hálózatot épített ki a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) Zrt. a város villamosain, jelentette be Nagy Attila, a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

Tavaly októberben két trolibuszon és két villamoson kezdték tesztelni a rendszert, amelyet kedvezően fogadtak az utasok. A fejlesztés eredményeként mostantól a DKV mind a 29 villamosán, valamint egyelőre két trolibuszon érhető el az ingyenes, 30-50 megabit sávszélességű internet, írja az MTI.

A közlekedési vállalat a rendszer üzemeltetésére évi 4,8 millió forintot költ majd, mondta a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a villamosok évente mintegy 18 millió utast szállítanak a városban. A cég folytatja a fejlesztést, és 2018-ban a város tömegközlekedésében részt vevő valamennyi trolibuszon és autóbuszon elérhetővé teszi az ingyenes wifi-hozzáférést.

Széles Diána alpolgármester hangsúlyozta: a wifi-hálózat kiépítése jól illeszkedik a város úgynevezett Smart City koncepciójához, amelynek lényege, hogy a többi között a városi szolgáltatások terén innovatív, környezettudatos technológiai megoldásokkal tegyék fenntarthatóvá, élhetőbbé Debrecent.

Rovatok