Index Vakbarát Hírportál

Európára koncentrál a Netflix

2017. május 22., hétfő 11:21

A Netflixnek Európa lesz a következő célpontja, százakat vesz fel és több milliárd dollárt költ azért, hogy új felhasználókat szerezzen és jobbá tegye az élményt számukra. A nagyszabású terjeszkedéssel azonban új problémák is előbukkannak, ezért új európai vezetőt vesznek fel a céghez.

A Netflix európai központja Amsterdamban van, ide keresnek új alelnököt, akinek főleg a médiajogokra, netsemlegességre, versenyre, adózási kérdésekre kell majd megfelelő válaszokat adni. Eddig Christopher Libertelli töltötte be ezt a pozíciót 2011 óta, de a Recode értesülései szerint ő hamarosan elhagyja a céget. Ezt a Netflix szóvivője is megerősítette.

Európa nem könnyű piac, mert minden országban külön meg kell küzdeni a helyi szabályozásokkal. Ezen felül még az Európai Bizottságnak is voltak versenyjogi kifogásai, amelyeket meg kellett oldani, mielőtt megjelentek volna a piacon.

Időről időre felmerül, hogy a Netflixhez hasonló streaming szolgáltatók tartalmuk húsz százalékát európai produkcióknak hagyják meg. Éppen ezek azok a szigorú szabályok, amelyek ellen a Netflix mindig harcolt. Az új alelnöknek ehhez hasonló kérdésekkel kell majd megküzdenie.

Rovatok