Index Vakbarát Hírportál

Elég jól bírta a törésteszteket az új Tesla

2017. június 13., kedd 12:59

A Tesla Model X 2015-ös debütálása óta elég sokszor hangoztatta a gyártó, hogy a Tesla elektromos luxus SUV járművei kiválóan szerepelnének a hivatalos autóbiztonsági teszteken, és várakozásaik szerint minden biztonsági kategóriában a legjobb, ötcsillagos értékelést kapnák.

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (National Highway Traffic Safety Administration, NHTSA) eddig még nem tesztelte a Model X egyik évjáratát sem, így a gyártó saját értékelésén kívül nem állt rendelkezésre független vizsgálati eredmény az autó baleseti biztonságát illetően.

Az NHTSA most kiadott három videofelvételt is a folyamatban lévő biztonsági vizsgálatokról, azaz a már lezajlott töréstesztekről, írja az Electrec. Ebből következően hamarosan megtudhatjuk, hogy valóban annyira biztonságos-e a Model X, mint azt a Tesla állítja.

A leglátványosabb természetesen a frontális ütközés szimulálása 56,3 km/órás sebességgel. Mivel az elektromos autók orrában nincs motorblokk, jóval nagyobb ütközőzónát lehet bennük kialakítani. Az alábbi videón elég jól látszik is, hogy az ütközéstől majdnem eltűnik az autó eleje, viszont az utastér szinte teljesen sértetlen marad. Az autó utasterében lévő légzsákok (összesen 12) valósággal körülölelik a tesztbábukat.

Az oldalirányú ütközés szimulálásakor 62 km/órás sebességgel ütköztettek egy 1367 kg tömegű tesztjárművet a Tesla oldalának, szemlátomást nem esett különösebb bántódása a bal oldalon ülő babáknak:

A harmadik videó oszlopnak csapódás szimulációját mutatja be (32 km/órás sebességgel), laikus szemmel nézve úgy tűnik, hogy ennek során is elég jól szerepelt az autó:

Ahhoz hogy mindegyik kategóriában megkapja a legjobb, ötcsillagos értékelést az autó, ahhoz a benne ülők sérülési esélyének nem szabad meghaladnia a 10 százalékot. A Tesla szerint ez az érték a Model X esetében 6,5 százalék. Hamarosan kiderül, hogy mit gondol erről a közlekedésbiztonsági hatóság.

Rovatok