Index Vakbarát Hírportál

Új géptípusokat leplezett le a Boeing és az Airbus

2017. június 19., hétfő 23:02

Az Emmanuel Macron francia elnök által megnyitott párizsi légi szalonon jelentette be a Boeing, hogy elkészíti legsikeresebb modellje, a keskeny törzsű 737-es új változatát, míg az Airbus a világ legnagyobb utasszállítóját, az A380-ast fejleszti tovább.

A világ legnagyobb kereskedelmi repülőket gyártó társasága, a Boeing szerint tíz vevőtől már több mint 240 megrendelést kaptak az új 737 MAX 10-esre. A 10-es változat 1,6 méterrel lesz hosszabb a 9-esnél, és tízzel többen, már legfeljebb 230-an is utazhatnak rajta. Az üzemeltetése 5 százalékkal lehet gazdaságosabb.

Dennis Muilenburg, a Boeing elnöke a BBC-nek azt mondta, hogy a 737-es gyártását havi 42-ről 47 gépre emelik meg év végére, 2020-ra pedig elérik az 57-et is, hogy tartani tudják a lépést a növekvő kereslettel. A 737 MAX 10-eseket 2020-ban szállítják majd le a légitársaságoknak.

A 737 MAX gépekre, a 172 ülőhelyes 7-estől a legfeljebb 220 ülőhelyes 9-esig 3700 megrendelést kapott a Boeing ( viszont 737-esekből 1967 óta összesen 9522 db kelt el világszerte). Most azért is léptek tovább, mert a 737-es közvetlen konkurenciája az Airbus A320neo gépcsaládja, amit tavaly mutatott be a toulouse-i székhelyű gyártó, és összesen 4600 megrendelés érkezett rá. Az A321neo is alacsony fogyasztást, emellé pedig 240 ülőhelyet biztosít.

Az Airbus a párizsi légi szalonon jelentette be, hogy az A380-as továbbfejlesztett verzióján, az A380pluson dolgozik, aminek speciális szárnyvégeivel csökkenteni akarják a légellenállást, és így a fogyasztást is. A Reuters már márciusban megírta az erről szóló pletykákat, amik most beigazolódtak. A tervek szerint jelentősen több utast tud majd fogadni az új gép, az A380-asok átlagos kapacitása 497 helyett így már 575 lesz, írja az MTI.

Rovatok