Index Vakbarát Hírportál

Éveket várhatnak Tesláikra a megrendelők

2017. július 4., kedd 15:52

Emlékszik vagy hallott azokról az időkről, amikor a megrendelt autóra éveket kellett várni? Tévedett, ha azt hitte, ilyen már nem történhet meg és alig néhány héten belül legurul a gyárból a várt kocsi.

A Tesla tulajdonosa, Elon Musk a napokban jelentette be diadalittasan, hogy pénteken végre megkezdődik a Modell 3 sorozatgyártása, vagyis az eddigi legnépszerűbb és legolcsóbb Tesla-autót végre forgalomban is láthatjuk.

De csak a legszerencsésebbek és leggyorsabbak ülhetnek a kocsiba, akkora az érdeklődés rá. A Model 3-at egy évvel ezelőtt jelentette be Elon Musk, már a bejelentés utáni héten négyszázezer előrendelés érkezett rá.

Még akkor is, ha ezek egy része visszamondta, elképesztően sok gépkocsit kell legyártani ahhoz, hogy mindenkinek jusson, aki rendelt. Ráadásul a későn ébredők még hosszú hónapokat várhatnak autójukra. A Teslanomics nagyjából kiszámolja, mikorra készül el a korábban rendelt autó. A ma rendelt kocsikra pedig 2018- december 28-ig kellene várni. Persze, ha új gyártósorok épülnek, felpöröghet a gyártás.

Rovatok