Index Vakbarát Hírportál

Napi 130 millió dollár nyereséget termel a Samsung

2017. július 7., péntek 12:52

A Samsung 2017. második negyedéve lehet az eddigi legjobb a cég történetében. Az előzetes számítások szerint 12,1 milliárd dollár lesz a nyereség az 52 milliárd dolláros bevételből. Ez jóval nagyobb az eddigi rekordnál, a 2013-as 9,56 milliárd dollárnál.

Éves szinten azt várják, hogy 18 százalékkal nő a cég bevétele, a nyereség pedig 72 százalékkal. A mostani számok két hasonlóan jó negyedévet követtek. A brutális növekedést főleg a kijelző- és tartozék üzletágnak köszönhetik, de a legutóbbi negyedévben már benne vannak az S8 eladási is.

Rovatok