Index Vakbarát Hírportál

A mobilom vastagabb a tévénél

2017. július 19., szerda 13:20

A televízió még mindig a leghangsúlyosabb eleme a nappalinak, bár a gyártók már keresik a megoldásokat, hogyan lehetne jobban belesimítani a szoba dizájnjába. Az LG most olyan vékony tévét tudott gyártani, amely szinte eltűnik a falban. Maga a tévé is alig néhány milliméter vastag, de olyan módszerrel akasztható fel, hogy a fal és a tévé közötti rés teljesen eltűnik.

Természetesen a tévéiparban egyre elterjedtebb OLED technológia miatt lehetett ilyen televíziót gyártani. Az LG tavaly mutatta be a G6 és E6 modelleket, ezek olyan OLED-tévék voltak, amelyeknél a vékony panelt egy üveglapra tették. De ezek még állványon álltak. Most olyan tévét mutattak be, amelynek panelje ugyanolyan vékony, de már a falra helyezhető.

Ráadásul nem is csak opció ez, a készüléket csak falra helyezve lehet használni, de pont ez volt a koncepciója a dél-koreai gyártónak. A W7 csak 3,85 milliméter vastag, vagyis vékonyabb, mint egy átlagos mobiltelefon (a lenti képen egy LG G5 szerepel). A falra vékony mágneses tartókat kell felfúrni, amik nagyjából olyanok, mintha egy mágneses lapot tennénk a falra. A készüléket pedig erre kell rásimítani, így az egész alig 4 milliméternyire emelkedik ki a síkból. Maga a tévé szuperkönnyű, hiszen csak egy kijelzőből áll, az összes többi hardvert kipakolták belőle és egy lapos soundbarba tették.

Ez a – az LG által a Picture-on-Wall-nak, vagyis "kép a falon"-nak nevezett – megoldás egy évekkel ezelőtt megkezdett fejlesztői munka betetőzése. A falra simítható W7 a cég szakértői szerint hasonló fordulat lehet majd a tévés formatervezésben, mint amikor a képcsöves tévéket felváltották a lapostévék.

A mérnökök minden kitüremkedő vagy felesleges elemet elhagytak a tévéből, csak egy kijelzőt hagytak meg. Ezt egy lapos, 3-4 centiméter széles kábel köti össze a hangsugárzóval, amely egyben tartalmazza a tévé egyéb hardverelemeit is. Ebbe lehet dugni például a settop boxot, a médialejátszókat és az adathordozókat. Ide rejtették a 65 wattos Dolby Atmos rendszert is.

A W7 egy 65 hüvelykes (165 centiméteres) OLED tévé, az LG prémiumkategóriás Signature szériájához tartozik. A Signature-t egy külön márkanévként vezették be néhány éve, a dél-koreai gyártó ezzel próbálja különválasztani a legjobb minőségű modelljeit a többitől. Szinte minden üzletágában vannak ilyen márkanevű termékeik, vannak Signature hűtők, mosógépek, légkondicionálók és tévék.

Az OLED azt is jelenti, hogy az összes pixel fényereje külön kezelhető, így lesz a fekete teljesen fekete, hiszen nem kell háttérvilágítás ahhoz, hogy a fekete színt megjelenítse a kijelzőn, a pixel egyszerűen kikapcsolható. Mivel csúcskategóriás tévéről van szó, a HDR formátumok teljes palettáját megtalálhatjuk benne, a legelterjedtebb HDR 10-től a szakértők által jobbnak tartott Active HDR - Dolby Visionig. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a tévék a HDR tartalmat képkockáról képkockára dolgozzák fel és ahol azt szükségesnek látják, ott dinamikus adatokkal egészítik ki.

Az LG legújabb készülékeibe a WebOS 3.5 operációs rendszert teszik, ez kifejezetten a gyorsabb tartalomelérésre alkalmas. A tévénézők egyre nagyobb része szereti maga meghatározni, mit nézne, és nem hagyatkozik a tévécsatornák kínálatára, ezért a gyártók is igyekeznek kielégíteni ezt az igényt. A távirányítókon egy ideje már dedikált Netflix gombok vannak, a W7-nél egy egy Amazon Prime gombbal is kiegészül (ugye utóbbi kínálata is elérhető már itthon is).

A W7 itthon is kapható, ráadásul nem is kell előre megrendelni, nagyobb üzletláncokban is meg lehet vásárolni, ha valakinek van erre hárommillió forintja. Igen, hárommillió rengeteg pénz, de ezt a terméket nyilván a gazdag vásárlókra szabták (az LG képviselői szerint borsos ára ellenére adtak már el itthon is a tévéből). De meg is nézhető a budapesti Lumas galériában, ha nincs rá pénze, de érdekli egy ilyen tévé.

Rovatok