Index Vakbarát Hírportál

Vége az Intel uralmának, a Samsung az új csipkirály

2017. július 28., péntek 15:57

Jól megy mostanában a Samsungnak, a dél-korai cég csütörtökön közzétett negyedéves eredményei szerint konkrétan márők a legjövedelmezőbb vállalat az egész világon. A friss pénzügyi adatok egy történelmi előzést is mutatnak: eszerint a Samsung átvette az első helyet a félvezető lapkák piacán a szektort az elmúlt 24 évben uraló Inteltől.

A Samsung-csipek összbevétel (15 milliárd dollár a 2. negyedévben) és profit (7,1 milliárd) alapján is első helyre kerültek a világon, de az Intellel azért a jövőben is nagy versenyt futnak majd a várakozások szerint. Míg az Intel elsősorban a laptopok, PC-k, szerverek processzorainak fejlesztésére feküdt rá, a Samsung a telefonok, laptopok, okoskütyük csipjeinél került lépéselőnybe. Jó eredményeik mögött ott van a DRAM és Flash memóriacsipek sikere is.

Rovatok