Index Vakbarát Hírportál

Két műholdat is pályára állított az európai rakéta

2017. augusztus 2., szerda 08:43

Két műholdat állított Föld körüli pályára az az európai rakéta, amely magyar idő szerint szerda hajnalban startolt a Francia Guyanában található kouroui űrközpontból.

A Vega típusú hordozórakéta helyi idő szerint kedd este 22:58-kor emelkedett a magasba Kourouból, és két izraeli gyártású műholdat, az Optstat-3000-et illetve a Venμst vitte az űrbe, amelyek Franciaország, Olaszország és Izrael számára gyűjtenek majd adatokat a Földről tudományos és katonai célokra egyaránt.

Az első műhold – a 368 kilogrammos Optsat-3000 – 42 perccel, a második – a 264 kg-os Venμs – 97 perccel a kilövés után állt a tervezettnek megfelelő pályára.

A 4 és fél éves élettartamra tervezett Venμs (Vegetation and Environment monitoring on a New Micro Satellite) Földünk növényzetét és élővilágát monitorozza majd, és egyben egy új elektromos meghajtást is tesztelnek vele. A tervek szerint hét évig működő Optstat-3000 olasz megrendelésre katonai jellegű megfigyelési feladatokat vajt majd végre.

Ez a start volt a kis méretű Vega rakéták tizedik küldetése. Emlékezetes, hogy az első Vega rakéta több mikroműholdat is pályára állított, köztük az első magyar műholdat, a Masat-1-et.

Rovatok