Index Vakbarát Hírportál

Több mint 300 km/h-val száguldott a Hyperloop tesztjárműve

2017. augusztus 2., szerda 20:35

A második tesztet hajtották végre a Hyperloop közlekedései rendszer megvalósításán dolgozó szakemberek, a nevadai sivatagban felépített több mint 450 méter hosszú csőrendszerben a tesztjármű óránkénti 310 kilométerrel száguldott – írja az MTI.

A Hyperloop One startup cég nagy sikerként értékelte a július 29-én végrehajtott újabb kísérletet, emlékeztetve arra, hogy a múlt év májusában végrehajtott első teszt során az óránkénti 112 kilométeres átlagsebességre volt képes a jármű. Akkor még nem a csőrendszerben, hanem a nevadai sivatagban kiépített vasúti sínen próbálták ki a kapszulát. A tesztjármű most négy és félszer messzebbre jutott, 2,7-szer nagyobb sebességet ért el és három és félszer nagyobb volt a teljesítménye.

A futurisztikus közlekedési rendszer ötlete Elon Musk, a Tesla Motors és a SpaceX űripari magánvállalkozás vezetőjének agyából pattant ki 2013-ban. Elképzelése szerint a közlekedési rendszer hatalmas átmérőjű csöveken keresztül, légpárnákon lebegő kapszulákban utaztatná az embereket vagy árukat óránként mintegy 1200 kilométeres sebességgel. A lebegő mágnesvasút-technológián alapuló rendszer teljesen automata lenne és elektromos árammal működne.

"Megmutattuk, hogy a Hyperloop rendszer valóban működik" – mondta az AFP francia hírügynökségnek Shervin Pishevar, a mintegy 300 alkalmazottat foglalkoztató startup cég elnök-vezérigazgatója és alapítója.  "Mától átlépünk a kereskedelmi forgalomba bocsátás folyamatába" – tette hozzá. A cég már számos kormánnyal és lehetséges partnerrel vette fel a kapcsolatot. Pishevar szerint valószínű, hogy az első Hyperloop nem az Egyesült Államokban, hanem külföldön fog megépülni, és a cél az, hogy 2021-re forgalomba álljon. A Hyperloopról itt írtunk korábban.

Rovatok