Index Vakbarát Hírportál

Kibertámadás érte Svájcot

2017. szeptember 16., szombat 08:55

Kibertámadás érte a svájci védelmi minisztériumot, valamint a külügyi tárca egyik kiszervezett egységét júliusban, írja az MTI. A megtámadott intézmények panaszt tettek a svájci ügyészségen, ami vizsgálatot indított a történtek miatt.

A berni kormány tájékoztatása szerint az informatikai szakembereknek sikerült kivédeniük a minisztérium elleni hekkertámadást, de a külügyi tárca partnerének rendszereit egy időre működésképtelenné tette a Turla nevű rosszindulatú szoftver.  A svájci kormány biztonsági okokra hivatkozva egyéb információkat nem közölt.

2015 decemberében a Turla kémprogrammal hajtottak végre kibertámadást a svájci állami kézben lévő RUAG fegyveripari konszern ellen is, és a hekkerek nagy mennyiségű adathoz jutottak hozzá. A svájci kormány el is ismerte, hogy az informatikai hálózatot 2014 és 2017 között nem védték hézagmentesen, ugyanakkor a kormányzat szerint a biztonsági rést idén februárban már orvosolták.

A Turla kémprogramot első alkalommal 2014-ben észlelték, amikor Európában és a Közel-Keleten több száz kormányzati és katonai számítógépes rendszert fertőzött meg. Informatikai szakemberek és nyugati hírszerzési szolgálatok a kibertámadások mögött az orosz kormányt sejtik.

Rovatok