Index Vakbarát Hírportál

Oroszország betilthatja a Facebookot

2017. szeptember 26., kedd 16:34

Oroszország jövőre blokkolja a Facebookot, ha a cég nem tesz eleget annak a helyi törvénynek, amely minden cégtől elvárja, hogy az országon belül tárolja és kezelje az orosz felhasználók adatait – írja a Reuters.

Erre az orosz médiahatóság, a Roskomnadzor vezetője utalt orosz hírügynökségek jelentése szerint. Alexandr Zsarov szerint mindenkinek be kell tartania a törvényeket, és amelyik cég erre nem hajlandó, annak megköszönik az eddigi működését az országban.

Világos, hogy a Facebooknak jelentős számú felhasználója van Oroszország területén. Ugyanakkor ez nem egy egyedülálló szolgáltatás, vannak más közösségi oldalak is

– mondta Zsarov.

A szóban forgó adatkezelési törvényt még 2014-ben írta alá Vlagyimir Putyin elnök, és 2015 szeptemberében lépett hatályba. Korábban is okozott már konfrontációt az ország és nyugati cégek között a szabályozás, például ennek a megsértése miatt blokkolta a hatóság tavaly novemberben a LinkedInt is. Vannak ugyanakkor készségesen együttműködő amerikai cégek is, a Twitter például már jelezte, hogy jövő év közepéig eleget tesznek az előírásoknak.

Rovatok