Index Vakbarát Hírportál

Moszkvában 170 ezer utcai arcfelismerő okoskamera keresi a bűnözőket

2017. szeptember 29., péntek 16:50

A moszkvai rendőrség mesterséges intelligenciával turbózta fel a 170 ezer utcai kamerából álló városi megfigyelőrendszerét, így ezentúl arcfelismerés is segíti őket a bűnözők megtalálásában – írja az Engadget.

A városban 2012 óta működik maga a kamerarendszer, de a bűnüldözésben korlátozottan bizonyult hasznosnak, mert az összesen több millió órányi felvétel átnézését emberi erővel nem lehet bírni. Ezért döntött úgy a vezetés, hogy egy orosz startup, az Ntechlab arcfelismerő algoritmusát is integrálják a rendszerbe.

A Bloomberg szerint az Ntechlab megoldását az amerikai kereskedelmi minisztérium és a Washingtoni Egyetem is megvizsgálta, és elég pontosnak találták. A cég eredetileg egy FindFace nevű appot adott ki még tavaly, amely arc alapján képes keresni a VKontakte nevű orosz közösségi oldalra feltöltött képek alapján.

A moszkvai rendőrség viszont nem ezt használja, hanem a kamerák felvételein fog olyan arcokat keresni, amelyek már megtalálhatók a rendőrségi adatbázisban, vagyis a hatóságok valamiért már egyébként is keresik őket. A két hónapos tesztidőszak sikeres volt, a rendszer segítségével sikerült hat gyanúsítottat is előkeríteni.

A megoldással kapcsolatban persze felmerülnek adatvédelmi aggályok. Először is az, hogy tényleg csak arra használják-e, amire állítják. Másodszor az, hogy elég jó célpont a hekkereknek, mert a rendszerbe bejutva bárkit könnyedén megtalálnak akkor is, ha a hatóságok tényleg csak bűnözők keresésére használják.

Mindenesetre a rendszert egyelőre nem is tudják egyszerre mind a 170 ezer kamerával használni, mert az túl költséges lenne, ehelyett a legvalószínűbb felbukkanási helyeiken tudják figyelni, hogy megjelenik-e egy-egy körözött személy. De még ha mind a 170 ezer kamera egyszerre figyelné is az arcokat, akkor is jócskán le lenne maradva a rendszer a 20 millió kamerával működő kínai arcfelismerő gépezet mögött.

Rovatok