Index Vakbarát Hírportál

A Google mesterséges intelligenciája nem okosabb, mint egy hatéves

2017. október 5., csütörtök 13:44

Azt hihetnénk, hogy az a mesterséges intelligencia (AI), ami képes lenyomni az embert sakkban és góban, ráadásul más a komplexebb stratégiai játékokban is megállja a helyét, az komoly értelmi képességekkel rendelkezik. Pedig nem. Sőt, konkrétan a Google AI-ja egy hatévesnél sem értelmesebb.

Egy kínai tudósokból álló csapat, élén a Kínai Tudományos Akadémia kutatójával, Yong Shivel, azt akarta kideríteni, hogy hol tartanak a mesterséges intelligenciák az ember értelmi képességéhez viszonyítva. Vagyis mennyi az AI IQ-ja.

A tudósok mérései szerint a Google AI-jának 47,28-as volt az IQ-ja 2016-ban, vagyis kifejezetten intelligens, de még nem annyira, mint egy hatéves gyerek (55,5 az átlag), egy átlagos 18 évestől (97) pedig még messzebb van. És erre az eredményre még büszke is lehet: a kínai keresőmotor, a Baidu 32,92-es, a Microsoft Bingje 31,98-as, az Apple Sirije pedig mindössze 23,94-es IQ-val rendelkezett 2016-ban.

Persze a mesterséges intelligencia javára legyen mondva, hogy gyorsan tanul. A Google AI-ja 2014-ben még csak 26,5-ös IQ-val rendelkezett a kutatók szerint, a Microsofté pedig csak 13,5-össel, vagyis egy év alatt közelítőleg megduplázták az értelmi képességeiket. Ráadásul az AI-k úgy vannak programozva, hogy folyamatosan tanuljanak.

Idővel vélhetően egyre nehezebb lesz fejlődni, de jelenleg jól halad a mesterséges intelligencia, bár attól egyelőre nem kell tartani, hogy eljön a Skynet. 

Rovatok