Index Vakbarát Hírportál

Combig a Kis-Balatonban hegesztették az első kőolajvezetéket

2017. október 21., szombat 20:16

Szeptember elsején ünnepelte a magyarországi szénhidrogén-bányászat indulásának 80. évfordulóját a Mol Nyrt. Magyarország első, olajat termelő kútjánál, a Zala megyei Bázakerettyéhez közeli Budafapusztán. “Budafa-2-es kút 80 évvel ezelőtti termelésbe állításával az ország felkerült a kőolajtermelés világtérképére” - idézte az MTI Szakál Tamás, a Mol Magyarország kutatás-termelés igazgatójának ünnepi szavait.

Bár a Mol az ősz első napján, a hagyományos bányásznapon már ünnepi hangot ütött meg, a magyar olajtermelés kezdete egy későbbi dátumhoz kötődik: a Budafa 2-es fúrás 1937. november 21-én kezdett termelni. Természetesen korábban is voltak már sikeres próbafúrások hazánk területén, de a budafapusztai kút volt az első jelentős találat, ami ipari mennyiségű olajat adott.

A magyar olajipari vállalat jelenleg a belföldi lakossági gázfelhasználás egyötödét, illetve az olajfelhasználás egytizedét termeli ki Magyarországon (a társaság naponta több mint 40 ezer hordónyi szénhidrogént termel ki). Bár a geológiai lehetőségek korlátozottak, a Mol szerint még évtizedekig lesz Magyarországnak saját termelésű olaja és földgáza, ezért nem hagynak fel az új kőolaj- és földgázlelőhelyek keresésével: még idén Bucsa, majd a jövő év elején Bázakerettye és Mezőtúr, később pedig Jászárokszállás, Okány nyugati és Zala szintén nyugati területein indulnak a próbafúrások. (A hat koncessziós terület közel 4200 négyzetkilométer, így a Mol jogosultságában álló kutatási területek mérete megközelíti a 7500 négyzetkilométert.)

Az alábbi, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum archívumából származó képekkel kicsit visszatekinthetünk a hazai olaj- és gáztermelés kezdeteire, technológiai, műszaki, mérnöki kihívásaira.

Rovatok