Index Vakbarát Hírportál

3,2 milliárd forintot ad az unió önvezető autók kutatására

2017. október 27., péntek 13:46

A zalaegerszegi tesztpályához kapcsolódó autonóm járműrendszerek kutatására, valamint a kutatói utánpótlás fejlesztésére 3,2 milliárd forint uniós támogatást nyert el a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem konzorciumi partnereivel, az ELTE-vel, a Pannon Egyetemmel és a Széchenyi István Egyetemmel, írja az MTI.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár pénteken, a két projekt zalaegerszegi nyitórendezvényén közölte: a 40 milliárd forintból megvalósuló önvezető és elektromos gépjárművek tesztelésére, fejlesztésére is alkalmas járműipari tesztpálya építése jól halad Zalaegerszegen. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára, aki egyben a tesztpálya kormánybiztosa is, kiemelte, egy nagyberuházás csak akkor működhet jól, ha vannak olyan szakemberek, akik értik és matematikusként, mérnökként, informatikusként támogatni tudják az itt zajló tevékenységet.

Az Emberi erőforrás fejlesztési operatív programban (Efop) csaknem 1,5 milliárd forintból megvalósuló kutatási projekt a tesztelési tevékenységet erősíti. A kutatás kiterjed a Zalaegerszegen épülő járműipari tesztpályához kapcsolódó járműtechnológiák (autonóm járművek, e-mobilitás) tesztelési folyamataira, és a többi között a szimulációs technológiákat, a laboratóriumi teszteket, valamint a pályán elvégezhető közúti teszteket vizsgálják.

A pályázatban résztvevő egyetemek közös kutatási folyamatokat alakítanak ki. A BME, az ELTE, valamint a Széchenyi István Egyetem ugyancsak az Efop pályázatán nyert el 1,7 milliárd forint uniós támogatást az autonóm jármű irányítási technológiák területén indított tehetséggondozás és kutatói utánpótlás fejlesztésére. A programban korszerűsítik a doktori képzések színvonalát és – mind a tudományos diákköri, mind pedig a szakkollégiumi területen – több tehetséges hallgatót vonnak be a képzésekbe és a kutatásokba.

Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere elmondta: a városban elkezdett fejlesztésekhez szükség van a szakember-utánpótlásra. Az egyetemek olyan fejlesztési lehetőséghez jutnak a pályázati forrással, amely biztosítja a szakember utánpótlást, ugyanakkor az egyetemi képzés nagyot léphet előre a kutatásfejlesztés területén. A fejlesztések eredményeként a hallgatók számára vonzóvá válnak a zalaegerszegi felsőoktatási intézmények, a tanulmányaik befejezése után pedig el tudnak helyezkedni a városban és meg tudják találni a jövőjüket Zalaegerszegen.

Rovatok