Index Vakbarát Hírportál

Ez lehet a vége a szabad internetnek

2017. november 21., kedd 20:12 | aznap frissítve

A Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) elnöke kedden bejelentette, a netsemlegesség szabályozásának megváltoztatása alatt a ma érvényben lévő, 2015-ben Obama által elfogadott Nyílt Internet Rendelet eltörlését értik – írja a New York Times.

A javaslatom szerint a szövetségi kormány nem fogja többé mikromenedzselni az internetet, helyette csupán azt fogja kérni a szolgáltatóktól, hogy legyen átlátható a tevékenységük.

– mondta Ajit Pai, aki szerint a fogyasztók így el tudnák dönteni, hogy melyik számukra a legkedvezőbb csomag, a vállalkozók és a kisebb vállalatok is rendelkeznének minden technikai információval, amire szükségük van a fejlődéshez.

A tervek szerint nemcsak a szabályozást törölnék el, hanem azt a döntést is, mely szerint az internet ugyanannyira szükséges, mint a telefonszolgáltatás, vagy az elektromosság. Ez volt az, ami egyáltalán lehetővé tette a netsemlegességre vonatkozó szabályok létrehozatalát, és egyúttal nyomatékosította a szélessávú internet fontosságát Amerika számára.

A javaslatot, ami tökéletesen beillik Trump deregulációs intézkedései közé, nagy valószínűséggel egy december 14-i találkozón fogadják majd el.

A netsemlegesség eltörlése sokak szerint rendkívül aggasztó, ugyanis a felhasználókkal és a kisebb cégekkel szemben a legnagyobb netszolgáltatók érdekeit helyezi előtérbe. Az Egyesült Államokban óriási vitát kiváltó téma jelentőségéről tavasszal írtunk részletesebben.

Rovatok