Index Vakbarát Hírportál

Nagyot szívhat egy brit per miatt a Google

2017. november 30., csütörtök 15:21

Akár komoly érvágást is jelenthet a Google-nek, ha a brit bíróság helyt ad a “Google, lógsz nekünk” csoport követelésének, és kimondja, hogy a cég törvénytelenül gyűjtött személyes adatokat az iPhone Safari böngészőjén keresztül még 2012-ben. A perközösség ugyanis azért alakult, hogy képviseljen több mint ötmillió brit felhasználót, akiknek tudta nélkül, a személyes adatvédelmi beállításokat megkerülve kémkedett utánuk a Google.

A 2012-es botránynak a Google-ön kívül a Facebook és még egy sor netes reklámügynökség is szereplője volt, ők annak ellenére telepítettek cookie-kat a felhasználók telefonjaira, hogy erre vonatkozólag kifejezett tiltás volt érvényben azok iPhone-jain.

A Google akkor azzal védekezett, hogy csak a cég nem túl sikeres Google+ kezdeményezése élt a módszerrel, de most a brit kereset azt állítja, hogy a Google személyre szabott hirdetések célzásához, reklámszolgáltatásainak értékesítéséhez használta az illegálisan szerzett adatokat – írja a Verge.

Az ügyet felkaroló fogyasztóvédők és jogászok szerint a Google felhasználói bizalommal visszaélő ténykedése milliókat érintett öt éve, és a mostani perrel határozott üzenetet szeretnének küldeni a keresőóriásnak és más techcégeknek a Szilícium-völgyben, hogy a britek nem félnek visszavágni, ha megsértik a törvényeiket.

Nagy-Britanniában nem túl gyakori az ilyesfajta közösségi per, a legfelsőbb bíróság valamikor jövőre foglalkozik majd vele. A Google annyit közölt, hogy áll a per elébe, és készek megvédeni magukat a minden alapot nélkülöző vád ellen.

Rovatok