Index Vakbarát Hírportál

Kiteljesedett a SpaceX újrahasznosítási űrpogramja

2017. december 15., péntek 17:32

Pénteken, magyar idő szerint délután, fél öt után öt perccel sikeresen elstartolt a SpaceX tizenharmadik teherűrhajós küldetése, ami keretében 2177 kilogramm utánpótlást és tudományos felszerelést visz a cég Dragon űrhajója a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A SpaceX szokásához híven a startot élőben közvetítette YouTube csatornáján.

Az eredetileg keddre tervezett start makulátlan volt, a pár nap csúszással a floridai Cape Canaveralból indított Falcon 9 rakéta a terveknek megfelelően működött, majd az első fokozata rendben visszaereszkedett a landolóhelyre, ahogy azt az utóbbi időben megszokhattuk. Ha jól számoltuk, ez a mostani volt a huszadik sikeres (szárazföldi vagy drónhajós) landolása a Falcon 9 rakétáknak.

A CRS-13 (Commercial Resupply Service) küldetés különlegessége, hogy a benne felhasznált Falcon 9 rakéta és Dragon teherűrhajó is járt már egyszer az űrben, azaz a SpaceX újrahasznosítási programjának kiteljesedését láthattuk pénteken.

A Falcon 9 első fokozata 2017. június 3-án repült először: akkor is Dragon űrhajót vitt az űrbe a CRS-11 küldetésben. A Dragon 2015 áprilisában a CRS-6 küldetés keretében vitt felszerelést az ISS-re.

A CRS-13 küldetés a Cape Canaveral légibázis 40-es rakétaállásából (SLC-40) indult, az első fokozat körülbelül ugyanoda, a LZ-1 landolóhelyre érkezett vissza. A több mint 250 tudományos kísérletet cipelő Dragon űrhajó körülbelül tíz perccel a start után érte el ideiglenes Föld körüli pályáját, ahol rendben kinyitotta mindkét napelemtábláját.

A Dragon a következő napokban irányhajtóműveivel az ISS pályájára navigálja magát, ahol hétfőn éri be az űrállomást. A teherűrhajót a NASA két űrhajósa, Mark Vande Hei és Joe Acaba kapja majd el a Canadarm robotkarral. A Dragon az ISS Harmony moduljához lesz dokkolva, és egy hónapig lesz része az ISS-nek. A tervek szerint január közepén tér majd vissza a Földre, megpakolva az ISS-en már elvégzett kísérletek eredményeivel.

Rovatok