Index Vakbarát Hírportál

Elveszett a magyar holdjáró

2018. január 4., csütörtök 14:53

Nem érkezett meg az év utolsó napjaiban az indiai Mumbaiben tartott tudományos rendezvényre a Puli, a magyar holdjáró prototípusa – írja a Bors.

Hiába voltak kint a kollégáim az eseményen, nem tudták megmutatni az eszközünket működés közben

– mondta a lapnak Pacher Tibor, a Puli Space vezetője.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ellopták-e szondát vagy csak elkeveredett. Ami biztos, hogy a bőrönd nem került elő a török légitársaság gépéről. Még ha később meg is lesz, a csapatot már így is biztosan nagy veszteség érte, hiszen elestek azoktól a potenciális támogatásoktól, amelyek a bemutatóval bevonhattak volna.

"A szellemi és anyagi befektetés a Holdra küldendő, végleges Puli megépítéséhez, valamint a jegyvásárlás a Holdra valamelyik amerikai társaság leszállóegységén 2,5-3 milliárd forint lenne, és ez most már reálisan csak 2019 végén valósulhat meg. Ezt hazai cégek is képesek lennének összeadni, de az igazi az állami támogatás lenne, hiszen a Holdról képeket közvetítő Puli nemzeti büszkeségünket növelhetné" – mondta Pacher a Borsnak.

A Puli Space honlapján elérhető legutóbbi, tavaly januári közlemény [pdf] szerint egyébként a céldátum eddig is 2019 volt. Korábban a Puli holdjáró versenyben volt a Google Lunar XPRIZE nevű megmérettetésen is, de végül nem jutottak be az ötcsapatos utolsó körbe.

A projektről korábban itt írtunk részletesebben. Az akkor készült galériánkat a képre kattintva nézhetik meg újra:

Rovatok