Index Vakbarát Hírportál

Zuckerberg újévi fogadalma: megjavítani a Facebookot

2018. január 5., péntek 11:43

Mark Zuckerberg 2009 óta minden év elején bejelent valamilyen személyes kihívást az adott évre. 2016-ban például a Vasemberéhez hasonló intelligens személyi asszisztenst épített magának, de lefutott már egy év alatt 365 mérföldet, megtanult mandarin nyelven, elolvasott 25 könyvet, tavaly pedig meglátogatta az összes amerikai államot.

Idén mást tervez:

2018-re megfogadta, hogy megjavítja a Facebookot.

Ahogy a Facebook-bejegyzésében írja, 2009-ben, amikor elkezdte a fogadalmasdit, nehéz időszakot élt át a cég, mert a gazdaság épp válságban volt, nekik meg még nem volt fenntartható üzleti modelljük. Szerinte az idei az akkorihoz hasonlóan komoly év.

"A világ zaklatottnak és megosztottnak tűnik, és a Facebooknak sok teendője van – legyen szó akár arról, hogy megvédjük a közösségünket a zaklatásoktól és a gyűlölettől, megakadályozzuk a nemzetállamok beavatkozását, vagy hogy biztosítjuk, hogy a Facebookon töltött idő jól eltöltött idő legyen" – írja.

Zuckerberg megfogadja, hogy idén ezeknek a problémáknak a megoldására fog összpontosítani, és mint írja, minden bajt nem fognak tudni elhárítani, de jelenleg túl sok hibát követnek el, és ennél képesek sokkal jobbra. Ehhez ígérete szerint szakembereket is be fognak vonni a munkába.

Példaként említi, hogy ma az egyik legérdekesebb kérdés a techvilágban a centralizáció vs decentralizáció témája, és bár az ő küldetésük is a hatalom emberek kezébe adása, mára sokan elvesztették a hitüket ebben a ígéretben, és inkább úgy érzik, hogy néhány nagy techcégé és a saját állampolgárait megfigyelő kormányoké minden hatalom.

Bár Zuckerberg szerint vannak ellentétes trendek, mint a titkosítás  és a kriptovaluták terjedése, ezeknek a kockázata, hogy nehezebb őket kontrollálni.

Szeretném mélyebbre ásni magam és tanulmányozni ezeknek a technológiáknak a pozitív és negatív hatásait, és hogy hogyan fordíthatnánk legjobban a magunk hasznára őket

– írja.

Rovatok