Index Vakbarát Hírportál

Drónfutárt gyártott az Airbus

2018. február 14., szerda 14:46

Az Airbus Helicopters a szingapúri egyetemen bemutatta a saját csomagszállító drónját. A bemutatón a Skyways egy postai küldeményt kézbesített. Hamarosan indul a tesztidőszak, ezalatt a drón az egyetem kampuszán teljesít majd szolgálatot. Az egyetemi hallgatók és a dolgozók 2-4 kilogrammos csomagokat kézbesíthetnek egymásnak.

Az Airbus az egyetemmel és a postával (SingPost) együttműködve olyan rendszer kiépítésén dolgozik, ami a sűrűn lakott nagyvárosi környezetben is garantálná a postai küldemények kézbesítését. A koncepció a drón fejlesztésén kívül az infrastruktúra építésére is kiterjed: az Airbus fejlesztené a dokkolóállomásokat, a csomagok le- és felvételéhez szükséges technológiákat, illetve a biztonsági berendezéseket.

A sikeres próbaüzemet lehetővé tevő, előremutató együttműködés révén hamarosan valósággá válik a biztonságos és megbízható városi csomagszállítás. Az Airbus büszke arra, hogy ennek a folyamatnak az egyik úttörője lehet

– mondta Alain Flourens, az Airbus Helicopters vezető mérnöke.

Az Airbus 2016-ban kezdett önvezető járműveket fejleszteni. A repülőgépgyártó egyszerre több projekten is dolgozik: a nagy sebességű Racer helikopteren, a pilóta nélküli CityAirbuson és a Vahana légitaxin.

(Airbus)

Rovatok